Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Együttélés békétlenségekkel

Az egyik mosonmagyaróvári háztömb hosszú ideje cívódásoktól és veszekedésektől hangos. Az itt élőknek – a közös képviselővel az élen – az egyik lakóval gyűlik meg a bajuk, aki elmondásuk szerint fittyet hány az együttélés szabályaira.
A mosonmagyaróvári Kállai Éva utca egyik lakótömbje előtt hatalmas letakart lomtár áll a füves területen. A parkosított részt elcsúfítja, s már sok konfliktusnak volt a forrása. A limlom gazdájára viselt dolgai miatt sokat panaszkodnak a lakók.

Gázpalackokkal kezdődött

Varga Józsefné, a tömb közös képviselője lakásának bejárati ajtaja épp szembenéz az említett úréval. Klári néni olyan elkeseredett már az évek óta változatlan áldatlan állapotoktól, hogy úgy döntött: a nyilvánosság elé tárja, mi folyik a háztömbben.
– Amikor én ideköltöztem a kilencvenes évek elején, az említett úr már itt lakott – kezdte Klári néni. – Valahogy mindig úgy éreztem, uralkodni akar az itt élők felett. A kálvária a gázpalackokkal kezdődött. El kell ismernem, ügyes ember a szomszédom, sok mindenhez ért. A tömbben élő nyugdíjasoknak felajánlotta, hogy kicseréli a PB-palackjukat a közeli telepen. Csakhogy az illető, mi-

előtt kicserélte volna a palackokat, átfejtette magának a még benne lévő fűtőanyagot. Ez legalább tíz évig így ment, ám egy idő után tarthatatlanná vált az állapot. Amikor nemrég egy vasárnap reggel a lakók azzal ébresztettek, hogy az egész házban szellőztetni kell, mert olyan gázszag van, kihívtam a tűzoltókat. Pk be is mentek hozzá, ám letagadta az átfejtést, s azt mondta, karfiolt főzött. A tűzoltók nem tudtak intézkedni, de mondták, ha újra érezzük a szagot, azonnal hívjuk őket.

Legnagyobb gond: a limlom

– A múltkor a kéményt akarta szétszedni, mondván, ő nem fizet a javíttatásért több tízezer forintot. Mondtam neki, hogy ezt csak akkor engedem, ha beszerzi hozzá az engedélyeket. Mindamellett, hogy beletapos a kerékpárokba és savval öntözi le a virágaimat, a legnagyobb gond a sok idehordott szeméttel van. A szemközti füves-fás részt, a lépcsőházat, a pincét mind telepakolta limlomokkal. Nem férünk el tőle, s nem tudjuk jobb belátásra bírni. Én senkivel nem vagyok rossz viszonyban, s nem szeretem a gyűlölködést sem, ezért azt mondom: figyelnünk kell egymásra. Alapító okiratunk is kimondja, hogy súlyosan sértő magatartás esetén a lakók kezdeményezhetik a közös tulajdon megszüntetését. Erre egyelőre nem gondolunk, csak a végső esetben alkalmazzuk ezt a megoldást – mondta Varga Józsefné.

Rugdalás a kamerák előtt

Az itteniek indulatait jól mutatja, hogy nemrég már tettlegességig fajultak a dolgok. Az egyik helyi televízió forgatásán az egyik hölgy(!) megrugdalta a gázfejtéssel vádolt férfit. Ez már csak azért is érdekes, mivel jelentős magasság- és súlykülönbség volt – a férfi javára. Mindezt a kamerák is rögzítették, s be is mutatták.

„Gyaláznak"

Lapunk megszólaltatta az ügy másik szereplőjét: a névtelenségbe burkolózó férfi szerint meggyalázzák őt a lakók.
– A letakart holmi itt kinn, magánterületen van – állítja a férfi. – Ha a pincében rendet tesznek a lakók, akkor én behordom oda a cuccaimat. Milyen a viszonyom az itteniekkel? Gyaláznak kérem, mert sok szegény emberen segítek. Megjavítom a háztartási gépeiket, azért van nálam ennyi holmi. A gázfejtésről csak annyit: nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a helyi fiatalok eldobták a lépcsőházban az öngyújtóikat, abból jött a gáz. A lakók meg a nyakamra küldték a tűzoltókat – panaszolta a férfi.
Tukovics János mosonmagyaróvári tűzoltóparancsnok lapunknak elmondta: a PB-gáz átfejtése teljesen szabálytalan és rendkívül veszélyes tevékenység. Mivel a gáz a levegőnél könnyebb, azért az alsóbb szintekre lekúszik, s a levegővel való megfelelő koncentráció esetén egy apró szikra (például villanykapcsolás) is robbanást okozhat. Közös lakások esetén ez a tevékenység közveszélyt okozó bűncselekménynek minősül, s büntetőjogi felelősséggel jár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrök a neten

Az interneten és annak felhasználásával elkövetett bűncselekmények felderítésére alakult idén… Tovább olvasom