Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Egymilliót nyert az utcán

Egymillió forintot vihetett haza Illés Ferencné, akit a Joker-stáb éppen autóvezetés közben állított meg a mosonmagyaróvári Deák téren.

A levéli hölgynek (felvételünkön középütt) tippelnie kellett, milyen számot dob a dobókockával. Az 5-ös szám szerencsét hozott neki, és mivel a játék feltételeinek is megfelelt – 3 jokerszámot játszott meg és az átvételi igazolás is nála volt –, még egymillió forinttal gazdagodott. ˝Régóta lottózom, majd minden héten vásárolok szelvényt és a jokert sem hagyom ki soha. Általában a szerencseszámaimat – főként születési dátumokat – játszom meg. Eddig a skandin 4-es és 5-ös találatom is volt, az ötöslottón pedig 3 számot találtam el˝ – mondta az örömtől meghatódottan Illés Ferencné, akinek lánya is szerencsés csillagzat alatt született. Veronika ugyanis tavaly egy VW Golfot nyert a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából.

Olvasóink írták

  • 2. invektus 2010. május 28. 12:13
    „:P

    Azt nem értem hogy ugye ezt nem tudja senki hogy mikor és hol fognak felbukkani de
    azt sem értem hogy pont ott volt egy kisalföld riporter
    Vagy elöre oda teloztak
    ??

    Egyépként gratulálok a Hölgynek hogy pont ott és pont abban az idöbe ott tartozkodott
    és egyáltalán nem irigykedek remélem hogy a következö szerencsés is fog örülni a következö 1 Mill nek”
  • 1. DX 2010. május 28. 01:07
    „Végre most adnak pénzt az utcán nem vesznek el, ez is csodaszámba megy már itt :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglátogatta a madjar törzset - egyedül, motorral

Tízezer-hétszáz kilométert utazott egyedül motorral az a mosonmagyaróvári fiatalember, aki a… Tovább olvasom