Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Döbbenet: felmosónyéllel verte szét saját kávézóját egy nő Mosonmagyaróváron - videó

Információink szerint saját presszójának esett neki az egyik mosonmagyaróvári kávézó tulajdonosa. Erről felvétel is készült.


Meglepő felvétel került fel a YouTube-ra, ˝A kávézó megsemmisítése˝ címen. Az alig másfél perces filmen az látszik, amint az egyik mosonmagyaróvári presszóban egy nő a pult mögött kezében egy hosszú rúddal nekiesik a berendezésnek. Hangos zene közepette a hölgy üti-vágja a polcokat, közben időnként még táncra is perdül, a poharak, üvegek pedig darabokra törve repülnek szerte. A felvételt mobiltelefonnal készítő fiatalok eközben hangosan nevetnek a történteken sőt, még buzdítják is a nőt, ahelyett, hogy próbálták volna csitítani. Az is jól látszik a kockákon, hogy a hölgy állapota miatt vélhetően nem volt teljesen tudatában, mit is művel.




Úgy tudjuk, a múlt hét végén készült a felvétel. Információink szerint a kávézó tulajdonosa verte szét saját berendezését, ám azt nem tudni, miért. Úgy tudjuk, a tulaj ámokfutása azzal kezdődött, hogy az egyik vendég kérte a számlát, mire a tulajdonos ˝viccből˝ egy sört vágott hozzá. Ezután kapta kézbe a felmosófát és kezdte püfölni a berendezést. Az a felvételen is látszik, amint az ütlegelés közben a felmosónyél kettétörik és csak a műanyag burkolata tartja össze.

A presszó az eset óta zárva tart, ablakait fóliával takarták be, így nem lehet belátni. A kiírás szerint átépítés miatt tart zárva ideiglenesen.

A lapunk által megkérdezett környéken lakók tudnak ugyan a történtekről, sőt volt, aki a csörömpölést is hallotta, azt azonban senki sem érti, miért tette ezt a tulajdonos.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mostantól legfeljebb fél évig ápolnak

Tovább olvasom