Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Bemutató szlovákoknak

Mosonmagyaróvár - A mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola is bekapcsolódott a három országot érintő Commenius 1. Iskolai Együttműködési Projektbe. A program keretében a Lajta-parti tanoda öt cseh és hat szlovák gyermeket, valamint pedagógusaikat látja vendégül.
Az együttműködés célja, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek egymás munkájába, az egyes országok sérülteket ellátó rendszerébe és konkrét gyógypedagógiai gyakorlatba. A résztvevők megismerik a nagyobb ünnepekhez kapcsolódó hagyományokat, népszokásokat, illetve azt, hogy ezek hogyan építhetők be a mindennapi munkába.

A mostani projekttalálkozó során a karácsonyi népszokásokat mutatják be egymásnak kézműves-foglalkozás keretében, illetve az erről szóló filmek vetítésével és cseréjével. Emellett az Éltes-iskola a szövést mint magyar népi kézművességet tanítja meg a cseh és szlovák gyermekeknek. A vendégek a látogatás során megtekinthetik a fogadó intézményt és kollégiumát, a várost, farsangi táncházban sajátíthatják el a magyar táncokat, kipróbálhatják a szövést, íjászatot, lovaglást és különböző sportjátékokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vétkes autós nyomában

Mosonmagyaróvár - A rendőrség keresi azt az autóst, aki szerdán délután gyalogost gázolt el a… Tovább olvasom