Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Béketúra kerékpáron

Ismét jól sikerült a Makkos József nemzetközi keráékpáros béketúra, amely az évek során közelebb hozta egymáshoz itt, a hármas határ találkozásánál a szlovák, magyar és osztrák sportszerető embereket.

A mosonmagyaróvári polgármesteri hivatal, az MTE kerékpáros-szakosztálya és a megyei kerékpáros-szövetség szervezésében, szlovák és osztrák sportvezetők támogatásával a hétvégén nagyszabású nemzetközi kerékpáros-béketúrával emlékezett közel ezer kerekes a sportrendezvény életre hívójára, Makkos József volt városi sportfelügyelőre és az esemény mindenkori felkarolójára, a néhai kiváló kerékpárosedzőre, Tóth Istvánra (Szenyor).

Már ismerősök is akadnak

Voltak, akik immáron ismerősként üdvözölték és biztatták egymást a csaknem 100 kilométeres távon. A túra rajtja reggel 9-kor Pozsonyban volt, a mezőny ezután Nickelsdorf felé vette az irányt, majd Mosonmagyaróvár, Rajka és újra Pozsony következett. A résztvevők az MTE sporttelepén ebéddel összekapcsolva nagyobb pihenőt tartottak, hogy erőt gyűjtve legyűrjék a visszafelé vezető utat is. A befutó után tombolasorsoláson vettek részt a kerekesek.
A túrázókat buszok, teherautók, szerelőkocsik és orvosok kísérték, s hogy minden rendben legyen, a rendőrök útvonal-biztosítása mellett édesapja nyomdokaiba lépve ifj. Tóth István és kerekesei, Krúg József sportigazgató és az önkormányzat számos tagja is segítették a csapat folyamatos, balesetmentes haladását. A rendezvény fővédnöke Vucsics Péter alpolgármester és Lubos Kadnar szlovákiai sportigazgató volt, ám az eseményt és a koszorúzási megemlékezéseket Stipkovits Pál polgármester és országgyűlési képviselő, valamint az elhunytak hozzátartozói mellett a nemzetközi közélet néhány szereplője is figyelemmel kísérte.

Olvasóink írták

  • 2. Dénes ISTVÁN 2008. május 09. 11:15
    „Azt szeretném kérdezni mikor lesz a Béketúra?”
  • 1. Dénes istván 2008. április 19. 08:51
    „Azt szeretném kérdezni mikor lesz a béketúra?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Értékek őrzői, életek mentői

A tavalyi nagyszabású jubileumi megemlékezés után idén szűk körben ünnepelték meg Szent Flórián… Tovább olvasom