Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Az alkotók „Hidakat" nyitottak egymás felé

A művésztelep zárásaként vászonra kerültek a „ Hidak ” -ról szóló alkotások. A képeket kiállításon nézhetik meg az érdeklődők.
A város kiemelt rendezvénye volt a mosonmagyaróvári piarista iskolában ötödik alkalommal megrendezett tíznapos Art Flexum Nemzetközi Művésztábor. Az öt év alatt összesen 33 osztrák, német, szlovák, romániai magyar és hazai alkotó bizonyíthatta a Lajta-parti művésztelepen, hogy a művészi kihívásnak eleget tudnak tenni. Ezúttal nyolc képzőművész vett részt az eseményen. Az alkotómunka idén a „ Hidak " témakörre irányult.
Az ötödik nemzetközi művésztelep záró kiállításának megnyitójára a napokban került sor a Hansági Múzeumban, ahol kiállították a művésztáborban született alkotásokat. A vendégeket Stipkovits Pál polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a nemzetközi művésztelep megszervezésével a Mosonmagyaróvári Alkotók Közössége kinyitotta a kaput a határon túl élő és alkotó művészek előtt.
A művésztábor tíz napjáról Matusz Péter művészeti vezető adott szakmai értékelést, majd Szentkuti Károly megnyitotta a kiállítást, ami augusztus végéig látogatható a Hansági Múzeumban hétfő kivételével naponta, az intézmény nyitvatartási ideje alatt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódik a rehabilitáció

A Szigetközi Rehabilitációt Felügyelő Bizottság csütörtöki ülésén a folyamatban lévő munkálatokról… Tovább olvasom