Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Autómatuzsálem-találkozó

Száz motor- és autómatuzsálem gyűlt össze Rajkán a veteránjármű- találkozón.
Mintegy száz motor- és autómatuzsálem gyűlt össze a hétvégén Rajkán megrendezett második hármashatár-menti nemzetközi veteránjármű-találkozón. A felhozatalban éppúgy megtalálhatók voltak a szocialista autóipar remekei, mint az angol sportkocsik.
Néhány évtizedet visszapörgött az idő a hétvégére a rajkai Aranykalász kempingben a másodszor megtartott veterán autók és motorok találkozóján. A hétvégére összejött mintegy száz, eredeti szépségében pompázó, már-már matuzsálemnek számító jármű közt egyaránt megtalálhatók voltak az egykori szocialista autóipar remekei és az angol sportkocsik is.

A győrújfalui Barabás Károly harmincöt éves, méregzöld színű, nyitott tetejű Triumph Speedfire típusú sportkocsijával látogatott el a találkozóra. A tulajdonos néhány évvel ezelőtt Németországban vásárolta a járgányt, s az akkor nyolcvan százalékban felújított autón még további fél évet dolgoztak, mire visszaállították az eredeti állapotába. A tulajnak számos alkatrészt magának kellett esztergálnia a kocsihoz, hiszen érthető módon az autósboltok polcain ezekhez a járművekhez nem sok mindent tartanak. Bár az autó mára teljes egészében elkészült, ám szinte folyamatosan kell valamit javítani rajta.

Az 1300 köbcentiméteres motorral felszerelt sportkocsi felveszi a versenyt több mai autóval, s ez nemcsak a sebességre vonatkozik, hanem az árra is, hiszen a tulajdonos ez idáig mintegy 3 millió forintot költött kedvencére. Barabás Károly egyébként úgy tudja, ebből a típusból csupán néhány darab található Magyarországon, ám azok is néhány évvel fiatalabb modellek.
A Triumph sportkocsi mellett szintén sokan megcsodálták Holl János 1958-as évjáratú Mercedesét is.

A tatabányai férfi amint azt a Kisalföldnek elmondta: öt évvel ezelőtt vásárolta az autót, ami akkor még egyáltalán nem volt olyan állapotban, mint most. Két év folyamatos munka eredményeként állították helyre. A tulajdonos tudomása szerint ebből a típusú és évjáratú Mercedesből csak egy van még az országban. Holl János az autó áráról csupán annyit mondott: 1958-ban újonnan 26 ezer német márkába került, ma már ennek a többszörösét költötte rá.

A második hármashatár-menti nemzetközi veteránjármű-találkozó résztvevőit sokan megcsodálhatták azon a körtúrán, ami Rajkáról indulva Oroszváron és Kittsee-n át Nezsiderig, a Fertő tó partjáig tartott. A járgányok koruk ellenére rendkívül jól bírták a mintegy kilencven kilométeres túrát. A találkozón mindemellett megalakult a Fiat 850-es tulajdonosok klubja is

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolcszor szúrt

Vélhetően szerelemféltésből nyolcszor szúrta meg élettársát a nyílt utcán egy  férfi. Tovább olvasom