Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Átélni, kutatni, játszani is lehet

Két éve nyílt meg a Futura, és bár egyre népszerűbb és látogatottabb az élményközpont, a dolgozók szerint bőven lenne még hova fejlődni. Helyszíni tapasztalataink minket meggyőztek a csaknem másfél milliárdos létesítmény létjogosultságáról.
Jóval nyitás előtt megérkeztünk az épülethez, így a korábban érkező dolgozókat munkaidejük előtt láthattam: mosolygós hangulatban voltak, láthatóan szeretik a munkájukat, nem csak a munkaidő végét várják. A belépéskor kártyás és készpénzes fizetés egyaránt lehetséges. Ez ugyan ma már alapfeltétel, sok helyen mégis hiányzik.

A jegyvásárlás után szinte azonnal az alsó kiállítótérbe jutunk, mely a Víz szintje fantázianevet kapta. Itt elsősorban a kisebb gyerekek számára ajánlott ismeretterjesztő játékok és programok találhatók. Az első emelet a Föld szintje névre hallgat. Itt főleg az alapvető fizikai törvényekre és jelenségekre (mint a gravitáció vagy a tehetetlenségi erő) épülő játékok találhatók, a szobabicikliktől az elektromos árammal hajtott autóversenyig.

A következő emelet a Levegő szintje, itt már komolyabb, nem a tanulásra, sokkal inkább önmagunk megismerésére találunk játékokat. Például a reflexidőnket mérő vagy az egyensúlyérzékünket próbára tévő gépeket. Sajnos, látogatásomkor nem üzemelt a Hold-leszállóegység nevű szerkezet.

A legfelső emelet a Tűz szintje, ahol már a fizika ismerete sem árt a látható fénnyel kapcsolatos trükkökhöz és játékokhoz. Az első két szint főként a játékon keresztüli tanulásra fektet hangsúlyt, kiváló helyszínt biztosítva egy óvodás vagy kisiskolás osztálykirándulásnak. A felsőbb szintek inkább az idősebbeknek szólnak.

Noha magánemberként jártuk végig a Futura szintjeit, az ott dolgozók segítőkészek voltak, a kisebb gyerekkel érkezőkre külön gondot fordítottak. Bár a nyári szezon kicsit kevesebb látogatót vonz, a napi átlag így is százötven körül alakul – tudtam meg egyiküktől. Iskolaidőben nem ritka a kétszázötven látogató sem, olyankor minden játék foglalt, de ebből sosem voltak gondok – felelte kérdésemre egy másik demonstrátor.

Ottjártunkkor a délelőtt tíz órai nyitás és a hétköznap ellenére is sok látogató volt, főleg kisgyerekes családok, nagyszülők az unokájukkal.
Végül a felső szinti Planetáriumba invitáltak mindenkit egy bemutatóra. Színvonalas, profi és ugyanakkor gyermekbarát módon hozták közelebb a fiatalabb generációkhoz a természettudományokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állást keres? Kattintson!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja mosonmagyaróvári kirendeltségének… Tovább olvasom