Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Arany Rózsa-díj Mosonmagyaróvárnak

Arany Rózsa-díjjal jutalmazták Mosonmagyaróvárt a napokban a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. Máriakálnok emléklappal térhetett haza.
A napokban Hévízen szervezték meg a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny idei díjazását. Megyénkből Mosonmagyaróvár büszkélkedhet jelentős elismeréssel: a Virágos Magyarországért szervezőbizottsága legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat Nagykőrös, Nyíregyháza, Makó, Paloznak, Varsány, Harkány mellett a Lajta-parti város kapta. Ezt a díjat régiónként csak annak az egy településnek ítélik oda, mely évek óta kiemelkedő eredményt mutat fel a környezetszépítésben.

– Régóta nevezünk a Virágos Magyarországért versenyre, nagy öröm számunkra, hogy idén mi vehettük át a régióban az Arany Rózsa-díjat, mely a megmérettetés fődíjának „előszobája". Ez az elismerés is jelzi, hogy jó úton haladunk és ezt a szakmai zsűri is megerősítette – hangsúlyozta a díjat a város nevében átvevő dr. Árvay István alpolgármester, aki reményeit fejezte ki, hogy hamarosan Mosonmagyaróvár a legmagasabb díjat is kiérdemelheti.

Az alpolgármester szerint a város sokat tesz az épített környezete mellett zöldterületeinek karbantartásáért, szépítéséért. Az Arany Rózsa-díjhoz azok a magánszemélyek is hozzájárultak, akik családi házaik előtt vagy a panelok környékén szépítik a zöldterületeket.

Máriakálnok dr. Tóásóné Gáspár Emma polgármester tájékoztatása szerint emléklapot érdemelt ki a kulturált és virágos környezetet igényesen alakító és ezzel maradandó értékteremtést megvalósító munkásságának elismeréseként.

A megyénkből további települések is neveztek a versenyre, így például Lébény is, többedik alkalommal. Kovács Gábor polgármester tudatta, díjat ugyan nem hozott a fenti verseny számukra, de évről évre többet fordítanak zöldterületeikre.

Hévíz és Csopak képviseli Magyarországot
A környezetszépítő megmérettetés fődíját város kategó-
riában Hévíz, falu kategóriában Csopak vehette át, így ők képviselik Magyarországot a jövő évi Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyében.

Olvasóink írták

  • 4. Alex64 2012. november 20. 08:29
    „Hurrá! Díj megvan. Lehet bontani az új teret. Ja mielőtt valaki azt írná de visszaállítják az eredeti állapotot. Akkor előtte nézzék meg milyen munkát végeznek. Ha látja akkor a visszaállítás minősége nagyon gyenge. Tisztára mint a fák "visszavágása".”
  • 3. Ambar 2012. november 15. 10:45
    „Vannak szép részek ,de bizony elhanyagoltak is. Mofém- telep,Ipartelep,Majorok!”
  • 2. kocsoggorog 2012. november 14. 15:25
    „Jé, a nyomtatott számban ott van a fotó a megújított Régi Vámház térről is!
    Tudjátok, ami miatt ment a hiszti a kisalföldben.”
  • 1. pancser 2012. november 14. 09:27
    „Ez egy jó hír, szerintem is megérdemeljük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száztízen a női szűrőnapokon Mosonmagyaróváron

Féléves orvoshoz járást spórolhattak meg azok, akik a múlt héten a Moson Megyei Nők Egyesülete… Tovább olvasom