Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Alternatív energiával a milliós gázszámlák ellen

Kistérség - Mosonszentmiklóson geotermikus energiával melegítenék az új iskolában a vizet, napkollektorral a napköziben. Mosonszolnokon az óvoda után a sportcsarnokban is a napenergiát hasznosítják, Jánossomorjával közösen biogázüzem épülhet a közeljövőben.
Az orosz–ukrán gázvita is rávilágított: szükség van energiaforrásaink feltérképezésére, az alternatív energiainfrastruktúra további bővítésére, fejlesztésére. A Mosoni-síkságon eddig elsősorban a szélenergiát hasznosították: Mecséren, Levélen, Mosonszolnokon, Mosonmagyaróváron, Jánossomorján sorra épültek a tornyok.

Az utóbbi kisvárosban épp a múlt év végén adták át az első szélerőműparkot. A több mint hárommilliárd forintos beruházás során négy, egyenként 2 megawatt teljesítményű tornyot emeltek, és amennyiben az energiahivatal engedélyezi, továbbiak építésére is gondoltak. Jánossomorja a közeli Mosonszolnokkal közösen tett lépéseket egy biogázüzem létrehozására, mely az előzetes számítások szerint háromszázötvenmillió forintból épülne fel Jánossomorja határában uniós források felhasználásával. A 300 kilowattos biogázerőművet a Hanság Biogáz Kft. (benne a két önkormányzat mellett egy energetikai vállalat és egy magánszemély) működtetné.

Amennyiben a területrendezéssel és az építési engedéllyel jól haladunk, akár már tavasszal sor kerülhet az alapkőletételre. Így az év végére akár üzembe is helyezhetjük az erőművet – fejtette ki Török Sándor, Mosonszolnok polgármestere.

Fénykollektor működik a mosonszolnoki iskola tetőzetén. Fotó: Kisalföld-archív
Fénykollektor működik a mosonszolnoki iskola tetőzetén. Fotó: Kisalföld-archív

Az előzetes számítások szerint a befektetés öt év alatt térül majd meg. A térség szerves hulladékait használnák fel energiatermelésre. Alapanyag akad bőven: már egyeztettek a helyi, állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó vállalkozókkal. A keletkezett hőenergiát ipari feldolgozásra ajánlják fel a környékbeli nagyvállalatoknak.

A mosonszolnokiak jó gazdák: a biogázerőmű mellett ugyancsak a közeljövőben egy újabb szélerőműpark első kapavágásait tehetik meg. Az Alfa Szélpark Kft. (51 százaléka az önkormányzaté) a falu területén található öt torony mellé újakat építene: a tervek készen állnak, csak az energiahivatal engedélyére várnak, és kezdődhet a beruházás.

Az önkormányzati fenntartású épületek fűtését is korszerűsítették az utóbbi néhány évben: az óvodában napkollektort helyeztek el, mellyel elsősorban meleg vizet állítanak elő, de a fűtésre is rásegítenek. Az iskolában a tetőn elhelyezett fényelem termel energiát. A sportcsarnokban is önkormányzati forrásból nemrég helyeztek el napkollektort, mely a napokban kezdi próbaüzemét.

Mosonszentmiklóson érdekesség lenne, hogy a kibővített, korszerűsített tanintézményt alternatív energiaforrással, geotermikus hőenergia felhasználásával fűtenék, és a meleg vizet is így nyernék.

– 60–80 méter mélyről hoznánk fel a vizet, az innen kinyerhető hőt hasznosítanánk. A berendezés segítségével 25–30 százalékos költségmegtakarításra számíthatunk, a beruházás 8–10 év alatt térülhet meg – szögezte le Bedő Csaba polgármester. Elmondta: amennyiben még a pályázati pénzből futja, akkor a napköziben napkollektorokat helyeznének el. 

Olvasóink írták

  • 2. Diákcsemege 2009. január 23. 10:46
    „Kedves Csepel,

    MI Magyarországon, a panamák és lobbitevékenység (háttérben történő érdekérvényesítés céljából tett erőfeszítések= itthon akár korrupció és vesztegetés árán is!) hazájában élünk, így bizonyosan nem fog senki sem támogatni olyan kezdeményezést, amely valamely energiaszolgáltató igazgatótanácsának tagjainak tiszteledíját veszélyeztetné, ugyanis ők a céleredmények elérése esetén kapják meg a zsíros kis falatkájukat.
    Bagóért ugye meg senki sem szeret dolgoozni (MI sem, de hát ez van!!), MI meg a pórnép csak fizet, fizet, fizet és megdöglik...persze itt logikusan felmerül a következő kérdés, ha nincs FOGYASZTÓ, aki végsősoron az "aranytojást" tojó tyúk, akkor miből keletkezik majd az EXTRA-profit!!!!?????”
  • 1. Csepel-344 2009. január 22. 15:01
    „Ha esetleg kis hazánk vezetői a német autópályák valamelyikén pl. Bajoroszágon keresztül autóznának Németországban, bizonyára szemet szúrna nekik is, hogy az ottani gazdasági épületek tetején (néhol több száz négyzetméter feületen) elképesztő mennyiségű napcella van elhelyezve.
    Oka: Az állam ténylegesen szubvencionálja (tényszerűen támogatja) /és nem kamu pályázati kiírások révén/ a megújuló energiaforrások hasznosítását.
    Idehaza mikor jutunk el ide?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betegen is dolgozik, aki félti az állását

Győr-Moson-Sopron - Az aktív keresők közül kevesebben mennek betegszabadságra a gazdasági válság… Tovább olvasom