Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

A Jobbik bemutatta Kopetti Tamás képviselőjelöltet

Mosonmagyaróvár - Lakossági fórumon mutatta be a választóknak a minap a párt országos alelnöke, Novák Előd a Jobbik Magyarországért Mozgalom megyei 4. számú választókörzetének képviselőjelöltjét, Kopetti Tamást.

Kopetti Tamás Győrben született, ott végezte iskoláit, majd híradás-technikai üzemmérnök végzettsége megszerzése után 1988-ban került Mosonmagyaróvárra. A képviselőjelölt elmondta: 1990 óta érdeklődik a politika iránt, ám igazán a 2006-os eseményeket követően vált a politika aktív részesévé, 2007 óta a Jobbik helyi elnöke.

Kopetti Tamás hangsúlyozta: a mostani lesz az elmúlt húsz év legfontosabb választása, végre kell hajtani az elmaradt rendszerváltást. A Jobbik fő célja a politikai bűnözés felszámolása, a gazdaság helyreállítása. Felül kívánják vizsgálni a korábbi privatizációs szerződéseket, így többek között helyben a Motim magánosítását is. A párt részletes helyi programja még kidolgozás alatt áll. Kopetti Tamás hozzátette: az európai parlamenti választásokon elért eredménynél jobbra számítanak tavasszal.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. Hori 2010. január 29. 14:47
    „párttag sem volt, nem hogy elvtárs:)”
  • 77. Boli 2010. január 22. 17:48
    „Azok ott még javában "elvtársak" voltak... A Népköztársaság-ra esküdözés volt még. Aug.20 előtt ott őriztük a Kossuth teret néhány napig, tőlünk vette át a dísszázad, aug.20 reggel. Majd avatták az "elvtársakat"... Illetve őt és az ő elvtársait, mert nem az enyémek voltak. Azért karrier, ezek után a Jobbik képviselőjelöltjének lenni.”
  • 76. Abrafax 2010. január 22. 12:38
    „Aki 88-ban végzett, mire tett esküt?”
  • 75. Boli 2010. január 21. 20:23
    „Ha jól tudom, 1988-ban végzett ez a jóember egy magyar katonai főiskolán, mint tiszt (legalábbis az önéletrajza szerint "Középiskolába a Jedlikbe jártam, majd a katonatiszti főiskolára jártam. Miután itt végeztem Bezenyére kerültem. Hét évet töltöttem el itt, majd 1995-ben leszereltem"). Állítólag a legdurvább diktatúra voltunk 1984-ben, amikor kezdte ezek szerint a főiskoláját, ahol is k.rvára átvizsgálták minden halandó rokonságát, múltját és világnézetét is. Aki élt már akkoriban tudja, hogyan mentek ezek a dolgok, miről beszélek... Szóval gratulálok, ha be tudott kerülni egy katonai főiskolára, mivel ekkor sokakat még mezitlábas, egyszerű vidéki felsőoktatási intézménybe sem vettek fel, ha felmerült, hogy kiváló tanulmányi eredményei mellett netán a rokonságban, vagy a család világnézetében valami nem egészen a helyi és az intézményi pártkádereknek megfelelő lehet... 87-88-ban egy katonai főiskolát volt "szerencsém", mint sorállományú, látogatnom. Szóval nem kell sok fantázia, hogyan lehetett valaki akkoriban egy ilyen intézmény hallgatója. Alapos volt a válogatás. Mindig tetszik, amikor felbukkannak az "elvtársak"! (Amúgy a magyar honvédség akkor is egy vicc volt, a tisztképzés pedig szánalmas - elsőkézből tudom, másfél évig boldogítottak.)”
  • 74. zopika02 2010. január 21. 20:07
    „Igen voltam, nem mentem orvosi igazolásokért.”
  • 73. RickCartman 2010. január 21. 19:40
    „71. zopika, csak egy kérdés: te voltál katona? Nem személyeskedés, csak kérdés.”
  • 72. Boli 2010. január 21. 19:31
    „A Jobbikos program olvasásakor egy csomószor egy szó hiányzik a kezdéskor. "Elvtársak"...<moderálva....> De komolyan! Hol élnek és éltek az elmúlt évtizedekben azok az "echte magyarok" akik ezt a szemetet szemrebbenés nélkül leírták? Netán komolyan is gondolták? Mert akkor még rosszabb! Netán a kommunista szemináriumokon "képződtek"? Vagy csak a keleti pénzektől vadultak meg? Ébresztő, valóban... A bilibe lóg a kezetek. Attól, hogy egy béna, tehetségtelen társaság kormányzott és lopott eddig (20 éven át!!!), még nem lesznek a másik teheségtelen és pofátlan (amúgy mennyire is magyar???) társaság tagjai a "magyar nemzet" megmentői!!! Bármilyen hihetetlen is... A régi magyar mondás szerint az kiabál mindig a leghangosabban, akinél ég a ház - a nagy magyarkodóknál is ez szokott lenni... Eddig mit tettetek ezért az országért? Semmit! Indulatokat szítottatok és békétlenséget! Szembe mentetek a katolikus és minden egyház tanításaival! Megtagadtátok apáitokat, szüleiteket (vagy felvállaltátok a párttag és munkásőr szülőket, mint a Fideszben - sem...)! Égettétek a magyarokat az EU-ban - Morvai (volt melegjogi aktivista hölgy és a többiek bohócságai). Szerintem is sokminden sz.rul megy, sőt szinte minden. De előbb szavaznék bárkire, mint erre az amatőr, belterjes és betegesen kamuzó, a "legszebb" komcsi időket idéző szövegű bagázsra.”
  • 71. zopika02 2010. január 21. 11:34
    „Kedves " akinemfél "

    Nem jelenti úniós tagságunk felülvizsgálata a vízumkényszer törvényszerű bevezetését. Vannak most is olyan államok, amelyekből vízummentesen utazhatnak az állampolgárok az únió területére. / Csak hogy a hitelességnél maradjunk. /
    Kötelező sorkatonai szolgálat nem minden esetben jelent nyűgöt, illetve megoldhatatlan feladatot. / Lásd pl Ausztria / Persze nem évekre de pl 6 hónapra igen is szükség lenne az alapismeretek a rend és fegyelem a nemzeti öntudat elsajátítására. Menj el a diszkóba nézz körül a beszívott 12 - 14 évesek között, vagy menj ki egy borsodi ci...ytelepre, és győződj meg róla saját szemeddel milyen erkölcsi normákkal, a társadalmi együttélés alapvető normáit be nem tartva élnek a mai fiatalok. Bár nyilván sokan, mint te is ezt tartják a követendő példának. Persze a vélemény szabad.”
  • 70. Hori 2010. január 21. 00:41
    „Abrafax! elnézést, nem nagyon voltam gép közelben, ha pedig igen, akkor csak e-mailre jutott időm. A Fidesz sok féle gondolkodású emberből áll össze. Nemzeti, konzervatív, liberális, stb. Az egészet Orbán Viktor tartja össze, de sajnos a párt vezető politikusai nem a nemzeti részről jönnek össze. Hiszen egy Pokornit talán még a Fidesz szavazók sem tartanak nemzei politikusnak. Orbán ".... magyar gyerek", csak sajnos megvan kötve a keze, és ezért nem tudja előtérbe helyezni az olyan politikusokat, akikre azt lehetne mondani, hogy nemzeti politikus!
    Sajnos a Poroni, Rogán, Szíjjártó, Szájer félék viszik el egy polgári liberális irányba a Fideszt.

    <moderálva>”
  • 69. akinemfél 2010. január 21. 00:38
    „A JOBBIK PROGRAMJA AZ ALLAMILAG TAMOGATOTT ONKENTES KATONAI SZERVEZETROL,A
    MAGYAR NEMZETI GARDAROL :
    www.jobbik.hu a program 71.oldalán :
    "Államilag felállítunk egy tartalékos erőt, a Magyar Nemzeti Gárdát,
    amely alkalmas a hadsereg folyamatos támogatására
    és az utánpótlás biztosítására, valamint a hátország fontos
    objektumainak védelmére."
    Hányan fognak ebbe jelentkezni,ha ezt az állam fogja támogatni ?
    200 ezren ? Tobben ? Hány sorkatona lesz ? 150 ezer ? A hivatásos katonák száma 72 ezer lesz.
    Mindez osszesen Szlovákia haderejének 100szorosa,Románia haderejének 40szerese. Az már jo !
    Hajrá Jobbik ! Eljen a Magyar Katonai Allam !”
  • 68. akinemfél 2010. január 21. 00:33
    „A JOBBIK GIGANTIKUS KATONAI PROGRAMJA :
    lásd www.jobbik.hu a program 70.oldalán :
    "Célunk egy olyan hadsereg felállítása, mely geostratégiai helyzetünkből
    fakadóan képes megfelelő védelmet nyújtani a feltételezhető külső
    támadásokkal szemben, mely képes a magyarság védelmére.
    Nem túlzó az a katonai biztonsági követelmény, mely Európa közepében,
    az ütközőponton lévő hazánknak mintegy 40 ezer
    fős rövid készenlétű, 10 ezer fő tartalékossal növelhető harcoló erőt,
    hátországa biztonságára 20-22 ezer fős területvédelmi
    erőt tételez fel. Egy 70-72 ezer főnyi, korszerű szárazföldi
    fegyverzettel, felszereléssel ellátott, magas szinten kiképzett erő"
    Tehát nagyjábol hétszer annyi hivatásos katonára van ma szukségunk,mint Rákosinak
    az otvenes években a határorséggel egyutt. Ne kérdezd miért ! Szavazz a Jobbikra !”
  • 67. akinemfél 2010. január 21. 00:29
    „A JOBBIK GAZDASAGI PROGRAMJA AZ EUROPAI UNIOVAL VALO SZAKITAS UTANRA :
    lásd a program - www.jobbik.hu - 10.oldalán :
    "Hazánk külgazdasági kapcsolatait az egyoldalú euroatlanti orientáció
    helyett meghatározó súllyal kelet felé fordítjuk,"
    Hurrá ! Eljen a Jobbik ! Szavazz Te is a Jobbikra !”
  • 66. akinemfél 2010. január 21. 00:25
    „A JOBBIK A VILAG KORNYEZETVEDELMI EROFESZITESEIROL :
    lásd www.jobbik.hu a 2010-es program 24.oldalán :
    "Megszüntetjük a kvótarendszert, hatékony klímavédelmi intézkedést
    dolgozunk ki, őshonos fajú erdők telepítésével
    segítjük elő a szén-dioxid megkötését."
    Eljen a Radikális változás programja ! Legyunk újra buszkék a Magyarságunkra !
    Hajrá Jobbik ! Szavazz a Radikális változás programjára !”
  • 65. akinemfél 2010. január 21. 00:16
    „AZ EUROPAI UNIOBOL VALO KILEPESUNK INDOKA A JOBBIK PROGRAMJABAN :
    III.2.2. fejezet : A csatlakozási szerzodés modosítása
    "A külföldiek és jogi személyek földtulajdonszerzési tilalmát
    fenntartjuk 2011 után is, akár EU-tagságunk megkérdőjelezése
    árán is."
    Vízummal Ausztriába ? Hajrá Jobbik !”
  • 64. akinemfél 2010. január 21. 00:12
    „VONA GABOR MINISZTERELNOKJELOLT EGY MONDATA A JOBBIK PROGRAMJABOL :
    7.oldal,4. bekezdés,1.mondat :
    "A Jobbik programja minden értelmes, tisztességes és igazságszerető
    magyar ember programja."”
  • 63. akinemfél 2010. január 21. 00:10
    „SURGOSEN BESZERZENDO KATONAI ESZKOZOK A JOBBIK PROGRAMJA
    www.jobbik.hu 2010-es választási program (Radikális változás) 71. oldala :
    "Újra hadrendbe állítjuk a nem katonai indokok miatt kivont T-72-es
    harckocsikat, BMP-ket, önjáró és más tüzérségi
    eszközöket. A mobilitás és a műszaki lehetőségek növelésére, továbbá a
    katasztrófa-elhárítási képesség biztosítására az út-,
    híd-, állásépítő, valamint úszó deszant eszközök egy részének újbóli
    hadrendbe állítását tervezzük.
    Fontosnak tartjuk a légierő hazai kiképzési lehetőségeinek
    kialakítását és a légierő eszközei hazai karbantartásának és
    javításának megoldását.
    Más gazdasági ágakkal egyeztetve meg kell teremteni a Magyarországon
    is lehetséges hadiipart.
    A fejlesztés lehetséges változatainak figyelembevételével elérhető
    lenne, hogy a légierő 3-5 éven belül rendelkezzen
    mintegy 30 db harci repülőgéppel (Gripen, MIG-29) és 24-24 harci-,
    illetve szállító helikopterrel (MI-8, MI-24D)."
    Mi lenne velunk,ha nem vennénk kb. 350 ezer millio forintért surgosen 30 darab Gripen vadászgépet,
    és nem biztosítanánk azok hazai karbantartását és javítását ? Háborúra számít a Jobbik ? Kivel ?
    Hajrá Jobbik ! Ez kell nekunk ! Szavazz Te is a Jobbikra ! Ezt még nem probáltuk !”
  • 62. akinemfél 2010. január 21. 00:04
    „A JOBBIK A SORKATONASAG UJBOLI BEVEZETESEROL ES ANNAK KITERJESZTESEROL
    A FIATALSAG SZELESEBB KOREIRE :
    "A sorkatonai szolgálat megszüntetésével a fiatalok körében vészesen
    megcsappant a honvédelmi alapismeretekben való
    tájékozottság. A sorkatonai szolgálat megszüntetésekor csak a régi
    rossz rendszer fenntartása és megszüntetése között lehetett
    választani. Egy megreformált rendszer kialakításának feladatát akkor
    egyetlen politikai erő sem vállalta fel. A Jobbik viszont
    feladatának tekinti, hogy a magyar ifjúság minél szélesebb köre
    juthasson hozzá azokhoz a honvédelmi alapismeretekhez, amelyek
    révén adott esetben a hazáját, szeretteit vagy saját magát meg tudja védeni."
    Ugye nem félreértheto az idézetbol,hogy akar-e újra kotelezo sorkatonai szolgálatot a Jobbik ?
    Hajrá Jobbik ! Ez kell nekunk ! Szavazz a Jobbikra !”
  • 61. akinemfél 2010. január 20. 23:59
    „A JOBBIK A MOL-ROL,AZ E-ON-ROL :
    lásd www.jobbik.hu a 2010-es választási programja Radikális változás címmel, 27.oldal :

    "Az energiaszektor meghatározó részeit ismét magyar nemzeti, közösségi tulajdonba vesszük."

    Ugye hogy lesz itt sotétség ? De az Magyar Sotétség lesz ! Hajrá Jobbik !”
  • 60. akinemfél 2010. január 20. 23:57
    „A JOBBIK A SAJTOSZABADSAGROL ES PELDAUL A BARATOK KOZTROL :
    www.jobbik.hu 2010-es választási programja Radikális változás címmel : V/2. fejezet
    Kultur- és médiapolitika
    "A jelenlegi kereskedelmi tévécsatornák koncessziós jogának megszüntetése"
    "A TV2 és az RTL KLUB koncessziós jogát felfüggesztjük, és arra
    érdemesebb, az alapvető emberi és nemzeti értékeket
    szem előtt tartó csatornáknak adunk lehetőséget a földi sugárzásra."

    "Ebből a hármas célból kiindulva fellépünk a - különösen a
    kereskedelmi - médiában tapasztalható, társadalmi
    szempontból káros és veszélyes megnyilvánulások ellen. Ennek eszköze
    lehet a koncessziós jogok megvonása, a kivetendő
    reklámadó, az átszervezendő médiairányítás, illetve a civil kontroll erősítése."

    Hajrá Jobbik ! Majd jon a Jobbik és rendet csinál ! Szeressuk a Jobbikot !”
  • 59. Abrafax 2010. január 19. 12:59
    „58. Hori
    Honnan akarod Te azt tudni, hogy mi vagy ki, meg milyen mértékben stb. határozza mega Fidesz politikáját?
    Ez is csak egy vélemény. Ha tényeket mondok, kikerülöd, ha kérdezek nem válaszolsz.”
78 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétnyelvű utcatáblák

Régi hiányosságot pótolt Bezenye azzal, hogy alig egy hónapja elkészítették az új utcanév- és… Tovább olvasom