Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

A Flexum egyetlen esélye a tőkebevonás

A főhercegi malomból kétszáz ágyas gyógyszállót akar, Ásványrárón meg negyvenhat hektáron üdülőfalut építene dr. Szeredi Zoltán, a frissiben tulajdonossá is lett flexumos vezető, aki szerint a részvénytársaságnak ma egyetlen esélye van a kibontakozásra, a tőkebevonás.
Hosszú vajúdás, meg-megújuló botrányközeli politikai támadások, pereskedések, s ezzel párhuzamosan a folyamatos anyagi leépülés után Mosonmagyaróvár eladta 67 százalékos részvénycsomagját a volt városgazdálkodási vállalatból Flexum Rt.-vé lett cégben. Jellemző, hogy a képviselő-testület egymás után kétszer szavazott a 603 milliós pakett értékesítéséről.

A történet kulcsfigurája a Flexumnál huszonnyolc éve dolgozó dr. Szeredi Zoltán, akit Mosonmagyaróváron sokan tisztelnek, de talán még többen támadnak.

– A West End kft. egy vagyonkezelő cég, a vezetője én vagyok. A Flexum jelenlegi anyagi gondjaival és a mostani részvényvásárlás több mint hatszázmilliós anyagi terhével viszont egyedül nem bírna. A kft. mögött másik öt cég áll, s ezek közel tízéves megtakarításait vesszük igénybe, melyekhez eltérő mértékben anyagilag is kötődöm.

– Ön is említette az imént, s úton-útfélen halljuk, milyen rossz helyzetben van a Flexum. Adósságok, perek a nyakán, a fürdő lerobbant, a mosoni üzletház-beruházás szinte leállt. Akkor miért érte meg ez a 603 milliós bevásárlás?
– Való igaz, a valódi tulajdonosi magatartás hiányát és hátrányát nagyon megszenvedtük. A Flexum Rt. indulásakor nem szabadon forgatható pénztőkét kapott, vagyona döntően ingatlanokban és a fürdőben testesült meg, s ezek nyereséghozama enyhén szólva is korlátozott. Csak példaként említem, hogy a fürdők 400 ezer fős éves forgalom alatt nem tudnak jelentős beruházási forrást produkálni. A fürdők igazi nyeresége a ráépülő szolgáltatásokban, szállodákban jelenik meg.

Magyarországon termált működtető cégtől másutt soha nem vontak el nyereséget, mi vagyunk az egyetlenek, akik így jártunk. Mostani helyzetünket súlyosbítja az ingatlanpiacon tapasztalható túlkínálat is. A mosoni Erzsébet téri üzletház a ránk kényszerített merev értékesítési módszerekkel nem eladható. Helyzetünket súlyosbítja, hogy a környező falvak fürdőiben óriási befektetések voltak, többségében állami és önkormányzati forrásokból. Romlott a látogatotts águnk, mára évi 200 ezer vendég alá süllyedt. További tehertételünk, hogy a korábbi termálbérlő a felújításokat halogatta, s ehelyett részben saját beruházásait erőltette.

Gyógyszálló a malomban és a kertészet helyén

– Amúgy huszonnyolc évnyi munkám, munkánk van a maradék vagyonban. Úgy gondolom, ismerem a cég tulajdonságait. Ám lehetetlen úgy vagyont működtetni, hogy bármely döntésnél politikai előnyszerzés céljából feljelentésekkel kell szembesülnünk.

Jellemző, hogy alig jelent meg a hír a részvényvásárlásról, tíznél is több telefont kaptam befektetni szándékozó vállalkozóktól. No persze egyik sem a fürdőbe akart beruházni. Ám nekünk legalább annyira fontos, hogy a közeljövőben 1500–2000 állandó szállóvendég legyen a városban. A termálbefektetés megtérülését is itt várjuk. Nem kívánom elhallgatni, hogy a részvénypiacról forrást szerezve nemcsak a kertészet helyén nyílik lehetőség szállodák létesítésére.

Itt egyébként már jövőre elkezdjük a munkát. Nagyon fontos számomra az is, hogy a főhercegi malom épületegyüttesébe tervezett kétszáz ágyas gyógyszálló megvalósulásának előfeltétele a biztonságos termálfejlesztési háttér. 2004 végétől szeretnénk a malmot gyógyszállóvá átépíteni EU-s és hazai pályázati források segítségével. Meggyőződésem, hogy Európában is egyedülálló létesítménnyel gyarapodhat így a város, amely nagy eséllyel pályázhat uniós támogatásra. Ez legalább annyira érdeke a városnak, mint nekünk.

„ A termál bérbeadása a munkám selejtje"

– Érez-e felelősséget a termál visszaeséséért?
– Igen, tizenhárom másik Flexumon belüli sikeres vagyonkezelési és átalakítási feladatom mellett a termál bérbeadását munkám selejtjeként kezelem. Az a büntetésem, hogy a termál félmilliárd forintos aktuális és megkerülhetetlen felújítási kötelezettségéből úgy 200 millió forint a korábbi bérlőtől maradt ránk.

A Flexum Rt.-nek ma egyetlen esélye van a kibontakozásra, a tőkebevonás. Utóbbi a jelenlegi tulajdonosi szerkezetben sikertelen volt. Szabad befektetési pénzeszközökre sokan vadásznak, ha mi is hozzá akarunk jutni termálfejlesztési forrásokhoz, akkor meg kell szabadítani az rt. maradék vagyonát attól a döntési mechanizmustól, ahol a befektetők helyett pénzük sorsáról mások akarnak dönteni.

– Ezek alapján későinek tűnik a mostani vásárlás, hiszen évekkel ezelőtt ez a 600 millió még a városnak is sokkal többet ért volna.
– A lehetőségek szempontjából feltétlenül kései. A város adófizetői szempontból akkor járt volna jól, ha az rt.-t megalakulásakor lízingeléssel vagy más módon egyben engedte volna át a vezetésnek. Ma már nagyvállalati mértékű adófizető lenne a Flexum.

Az egyetlen jövőt kínáló döntés

– Úgy tudjuk, a Szigetközben is ingatlant vásároltak. A nehéz anyagi helyzetben lévő Ásványrárón is próbálnak terjeszkedni?
– A Szigetköz és a városunk együttműködéséről nem elég álmodozni. Ásványrárón egy 46 hektáros terület megvásárlásával a városi idegenforgalmat kiegészítő és egymást kölcsönösen erősítő üdülőfalut szeretnénk létrehozni. Utóbbit a testvércégünk vette programjába. A község vezetése a programot előkészítette. Szigetköz más turistalehetőségeit is szeretnénk a közös kínálatba tenni.

– Energikusan bár, de nyugdíjaskorúként, negyvenévi munkával a háta mögött miért volt szüksége arra, hogy ekkora fába vágja a fejszéjét?
– Azért, mert nehezen viselem el, hogy néhány ember irigysége és gyűlöletkeltése miatt a város nem tudja hasznosítani kivételes adottságait. Amikor nagy nehezen a város vezetésének többsége eljutott a jövőt kínáló döntéshez, ezt olyanok próbálják megakadályozni, akik semmit sem tettek a városért. Tudomásul kell vennünk, hogy a befektetők csak tiszta tulajdoni háttér mellett hajlandók a tőkéjüket kockáztatni.

– Jövőre a magántulajdonú Flexum Rt. mennyi iparűzési adót fog fizetni Mosonmagyaróvárnak?
– A válaszomat nem egy évre kívánom vonatkoztatni, mivel ma nagyon nehéz helyzetben van a város, de az ország idegenforgalma is. Ám meggyőződésem, hogy öt éven belül az idegenforgalom összessége a nagy cégek között az első adófizetői helyet foglalja el. Nem is szólva az így teremtett kulturált vállalkozási és foglalkozási lehetőségekről. Ehhez azonban Mosonmagyaróváron sok mindennek meg kell változni, bátrabb, a vállalkozásokat segítő döntéseket kell hozni. A halogatásra játszók nem tehetik tönkre a város jövőjét és esélyeit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A politikán múlik a nemzeti park

A nemzeti park megvalósulása bizonytalan a Szigetközben. A tájidegennek és emiatt akadálynak… Tovább olvasom