Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A buszpályaudvar és a városüzemeltetés miatt

Az idén először odaítélt „Contra Urbem et Contra Naturam – A város ellen és a természet ellen” címet a javaslatok és szakmai kuratórium döntése alapján Mosonmagyaróvár képviselő-testülete kapta meg.
A Volán-buszpályaudvar áthelyezéséért és a városüzemeltető kft. működtetésének színvonaláért érdemelte ki az „elismerést". A Pro Urbe-, illetve a Pro Natura-elismerések mintájára „Contra Urbem et Contra Naturam – A város ellen, a környezet ellen" néven alapított díjat dr. Tóásó Gyula a Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesülettel közösen. A címet annak a személynek, cégnek vagy szervezetnek adják, aki a legtöbbet tette a város, illetve környezete ellen. A cím ötletgazdája elmondta: számos jelölés érkezett a felhívásra. Közülük nyolc olyan jelölt volt, akik közül az öttagú kuratórium kiválasztotta a „nyertest".

Minden tagnak vétójoga van

– A beérkezett javaslatokat nem akarjuk nyilvánosságra hozni, mert ezzel olyan csatornákat nyitnánk meg, amik lehetőséget adnának különféle áskálódásokra, illetve botrányok gerjesztésére. A kuratórium döntésekor igyekezett több szempontot mérlegelni, kivédve ezzel a későbbi támadásokat.

Nem akartuk azt a látszatot kelteni, hogy ez egy népszavazás és a legtöbb voksot „begyűjtő" jelölt kapja a Citromdíjat. Az előzetes megállapodás szerint a kuratórium minden tagjának vétójoga van, így csak egyhangú döntést hozhattunk.

Az „elismerés" indoklása

– A beérkezett javaslatok közül végül a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testületének ítéltük meg a Citromdíjat, egyrészt a városi Volán-buszpályaudvar áthelyezéséért, másrészt pedig az önkormányzat tulajdonában lévő Városüzemeltető és Fenntartó Kft. működtetésének színvonaláért.

– A települések alapvető funkcióinak egyik legfontosabbika a megfelelő közlekedési kapcsolatok és lehetőségek megteremtése, a jó tömegközlekedés megszervezése. A vasúti és a közúti tömegközlekedés akkor tud a leghatékonyabban együttműködni, ha a pályaudvaraik közvetlenül érintkeznek.

Mindenhol arra törekednek, hogy ezt a szomszédságot megteremtsék. Mosonmagyaróvár abban a szerencsés helyzetben volt, hogy néhány évtizede itt is sikerült a két pályaudvart „összehozni". Az elmúlt évben azonban a képviselő-testület – saját korábbi elhatározását figyelmen kívül hagyva – elfogadta a buszpályaudvar áttelepítését a város másik végében lévő üzletház mellé, jelentősen megnehezítve a város és a környékbeli települések lakóinak utazását.

– Az önkormányzati Városüzemeltető és Fenntartó Kft. az a cég, melynek tevékenysége a legláthatóbb a városban. A lakók kifogásolták a Barátság úti ipari terület állapotát, a közterületeinek gondozatlanságát, a Kiserdőben végzett szakszerűtlen tevékenységet, a magyaróvári piac felszámolását, a Kolbai utca „betonsivataggá" alakítását.

A város gazdasági társaságainak a képviselő-testület által meghatározott feladatokat kell végrehajtania. A feladatok meghatározását és végrehajtásuk ellenőrzését a képviselő-testület végzi. Ezért az első számú felelős a tulajdonos jogait gyakorló képviselő-testület.

Befőttesüvegben küldik

Az oklevelet és a hozzá tartozó tárgyjutalmat – az alkalomhoz illően felcímkézett, befőttesüvegbe zárt citromot – az egyesület postán küldi el az önkormányzatnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két hónap gyógyszer nélkül

A jánossomorjai Sipos József Benjámin hat éves és körülbelül húsz centiméterrel alacsonyabb a vele… Tovább olvasom