Kisalföld logö

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -3°C | 5°C Még több cikk.

60 százalékkal drágulhatnak a buszjegyek és -bérletek 100 méter miatt

A busz utasa 4,9 km-re érvényes jegyért eddig 155 forintot, az utóbbi napokban 245 forintot fizetett. A Kisalföld Volán az eset hátterében álló mérést felülvizsgáltatja, s egyelőre visszaállította a régi díjszabást.

"Halásziról Mosonmagyaróvárra járok dolgozni, mivel nem mindennap utazom busszal, ezért jegyet szoktam vásárolni Halászi és a mosonmagyaróvári evangélikus templom között" - kezdte a kisalfold.hu-nak inkognitóját megőrizni kívánó olvasónk.

"Meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik napról a másikra az eddig 155 forintos jegy 245 forintra emelkedett - a különbség 90 forint.

"Régen ez a távolság 4,9 kilométer körül volt, most az új mérések során átlépte az öt kilométert"

Először nem értettem, mi lehet az oka, 60 százalékos jegyáremelést nem nagyon tudtam elképzelni. A buszsofőrtől rákérdeztem, aki készségesen el is magyarázta a miértet.

Elmondása szerint a Volán újramérette a távolságokat, s az eddigiekhez képest ez változásokat eredményezett" - folytatta olvasónk.

"Nem tudom pontosan, de régen ez a távolság 4,9 kilométer körül volt, most az új mérések során átlépte az öt kilométert, s így a tarifa is változott.


Kalamajka a jegyekkel és bérletekkel.
Kalamajka a jegyekkel és bérletekkel.


"Az utasokat fel kellene világosítani a változásokról"

Egy másik példa: az eddig Győr-Hédervár közötti távolság 24,8 kilométer volt, most már ez is 25,1 kilométer.

Minden ilyen vonalon új bérletigazolványt kell csináltatni, s az öt kilométerrel hosszabb útvonalú bérletet kell vásárolni, mindazok mellett a jegyárak is nagy mértékben nőttek.

A buszokon ezekről a változásokról pedig semmiféle tájékoztatást nem látni, holott az utasokat fel kellene világosítani, hisz így nem tudnak megfelelő bérletet vásárolni" – zárta szavait olvasónk.

"Társaságunk ez évben folyamatosan felülvizsgálja és beméreti a menetrendben meghirdetett járati útvonalak hosszát"

Portálunk megkérdezte a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatóját, Pócza Mihályt, miszerint miként lehetséges, hogy 100-200 méteres távolságok miatt ennyire megemelkedjen adott jegy ára?

"Társaságunk ez évben folyamatosan felülvizsgálja és beméreti a menetrendben meghirdetett járati útvonalak hosszát.

A bemérés a 4/2008. (II. 29.) GKM rendelet 3. §-ában foglaltak szerint történik. A bemérést a hatósági engedéllyel rendelkező CDATA Általános Betéti Társaság GPS-szel végzi és hitelesíti.

Az így bemért és hitelesített adatokat folyamatosan olvassuk be a jegykiadó-gépekbe" - közölte Pócza Mihály.


Nem mindegy, hova kerül(t) a buszmegálló.
Nem mindegy, hova kerül(t) a buszmegálló.

A győri buszon drágább, a mosonmagyaróvárin olcsóbb volt a menetjegy

"Az adatátvitel egyelőre csak a győri üzemhez tartozó autóbuszok jegykiadó-gépeiben történt meg, a mosonmagyaróvári üzemhez tartozó autóbuszok jegykiadó-gépeiben viszont a panaszos által közölt jegyváltás időpontjában még nem.

Ezért fordulhatott elő, hogy amikor a győri üzemhez tartozó autóbuszon váltotta meg menetjegyét, akkor 245 forintot fizetett, amikor viszont a mosonmagyaróvári üzemhez tartozó autóbuszon váltotta meg a menetjegyét, akkor pedig 155 forintba került a jegy" - folytatta Pócza Mihály.

A Kisalföld Volán felülvizsgáltatja a mérési eredményeket

"Figyelembe véve a távolságnövekedést, Halászi és a mosonmagyaróvári evangélikus templom közötti 0-5 kilométeres övezeti díjszabás helyett mostantól az 5-10 kilométeres övezeti díjszabást kell alkalmazni, tekintettel arra, hogy az új távolság átlépte az 5 km-es tarifahatárt.

Utóbbi eset többnyire akkor fordul elő, ha a buszmegállót kicsit arrébb költöztetik. 

Társaságunk a bemérést végző CDATA Általános Betéti Társaságot felkérte a mérési eredmények felülvizsgálatára, hogy minden kétséget kizáró, pontos adatokkal rendelkezzünk" - jegyezte meg Pócza Mihály.

A Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója hozzátette: "az új vizsgálati eredmények megismeréséig, továbbra is az eddig használt 0-5 km díjszabási távolságot alkalmazzuk.

Már csak azért is, mert ez az eltérés a bérletárakban komoly, 3600 forintos emeléssel járna".

Visszakaphatja a panaszos utas a pénzét

"Amennyiben a felülvizsgálati eredmény nem igazolja a CDATA részünkre átadott magasabb távolságmérési eredményét, abban az esetben a díjkülönbözetet a panaszos részére visszatérítjük.

Társaságunk a felülvizsgálat eredményéről levélben fogja a panaszost tájékoztatni, mely időpontig szíves türelmét kérjük" - zárta szavait Pócza Mihály.

A vezérigazgató biztosította portálunkat arról, hogy az új mérési eredményekről a kisalfold.hu-t is tájékoztatja.



Hogyan tájkoztatja a Kisalföld Volán az utasokat a jegyek, bérletek árának változásásról?

"Miért szükséges új bérletigazolványt csináltatni, ha megváltozik adott útvonal távolsága?" - vetette fel olvasónk.

"Erre egy korábbi, 2007-es GKM rendelet adja meg a választ, miszerint a kilométerhatárok átlépésével a menetjegy értéke is változik" - kaptunk választ.

"A jegyek és bérletek árát érintő változásokról hogyan szerezhetnek tudomást az olvasók?" - szólt írásunkban egy újabb felmerülő kérdés.

"Az új menetrend érvénybe lépését követően a Volán-társaságok menetrendi "értesítést" (szórólap, pályaudvari hirdetmény) adnak ki" - tudtuk meg.


Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. Japo 2011. március 02. 06:28
    „Zoli 76os-nak. Én általánosságban írtam,de ez nem azt jelenti,hogy nincsenek kirívó esetek az egész megyében.Azt hiszem nem ez a lényeg, hanem a hiányzó és elszámolt kilométerek.Tudod amikor államilag garantáltan megkapja a volán a hiányt az adott önkormányzattól, és az elszámolás alapján pl. Mosonmagyaróváron 80 millió Ft a hiány és ennek ellenére a vezérigazgató kijelenti,hogy "adjatok 36 milliót és rendben vagyunk" hát....mi ez ha nem csalás? Ki az a marha aki az államilag garantált bevétel kiesését majdnem 50 millával csak úgy csökkenti. Ez nagyon sok pénz és egy állami cég vezetője sem teheti ezt meg,márpedig megtette. Erről papírjuk van. Szerinted akkor a gázolaj eladás a lényeg?”
  • 43. zoli76os 2011. március 01. 19:26
    „42. Japo 2011.02.28. 09:25

    A gázolaj eladásáról meg csak annyi a véleményem,hogy a megtakarítást adják el mivel a túlfogyasztást nem lehet. Jól is teszik, spórolnak az üzemanyagon aztán a központba azt is lenyelik, a sofőr meg nem kap semmit örüljön hogy van munkahelye. Te nem ezt csinálnád?

    Spórolnak ????
    Mikor egyfolytában nyáron is járatják a motort a hunyadi úti állomáson is mikor még 5-perc van az indulásig és a felesleges levegőszennyezésről nem is beszéltem!!!!”
  • 42. Japo 2011. február 28. 09:25
    „A gázolaj eladásáról meg csak annyi a véleményem,hogy a megtakarítást adják el mivel a túlfogyasztást nem lehet. Jól is teszik, spórolnak az üzemanyagon aztán a központba azt is lenyelik, a sofőr meg nem kap semmit örüljön hogy van munkahelye. Te nem ezt csinálnád?”
  • 41. Japo 2011. február 28. 07:03
    „A vezér a volán vezére,aki mindenkit feljelentett becsületsértésért,rágalmazásért,ideértve a televíziókat is ahol megjelent a képviselő. A nyomozóhivatal magyarul nem is vizsgálta az ügyet. És szó szerint ezt írták a végzésre,lehet,hogy a képviselő állításai igazak,mármint hogy nem stimmelnek a km elszámolások,de ez szerintük nem bűncselekmény. Ahol a volán vezér feljelentést tett a bíróságon, a bíró pedig úgy döntött,hogy érdekli ez az ügy mert igen is ha a képviselő állításai igazak,az bizony bűncselekmény.tehát felszólította a vezérigazgatót,hogy az erre vonatkozó kimutatásokat Mosonmagyaróvárról adja be. Azt mondta a vezér megoldható,tehát majd csinálnak egyet mert egyébként nincs.”
  • 40. szagabi2 2011. február 27. 19:07
    „Így is lehet bérletárat emelni! Hiába! Leleményes a magyar!
    Pff...”
  • 39. Olajos 2011. február 27. 18:19
    „Japo! Egy kicsit nehéz követni az írásodat. Légy szíves kicsit érthetőbben írni. " A közpénzzel való simliskedés az szerintük nem bűncselekmény." és a "A per pedig folytatódik mert a vezér felbuzdult ezen megállapításon és mindenkit feljelentett." írásról. Milyen bűncselekmény és milyen vezér??? Kicsit homályos. Előre is köszönöm!”
  • 38. Japo 2011. február 27. 07:51
    „Törölték tehát megint leírom!Egyáltalán nincs vége az ügynek,még csak most kezdődik! A győri ügyészség és a rendőrség a képviselő feljelentése alapján azt írta. lehet,hogy a képviselő állításai igazak,de ez nem bűncselekmény,mármint amit a volán csinált. tehát nem vizsgálták csak véleményezték. A közpénzzel való simliskedés az szerintük nem bűncselekmény. A pe pedig folytatódik mert a vezér felbuzdult ezen megállapításon és mindenkit feljelentett. Most lesz majd érdekes a dolog mikor a feljelentőből vádlott lesz. EZT IS TÖRLJÉTEK ATTÓL MÉG IGAZ UTÁNA LEHET NÉZNI.”
  • 37. zina881 2011. február 26. 18:29
    „itt is lopnak csalnak, hazudnak és az év végén jutalmat osztanak maguknak a nagy kutyák, persze a volán veszteséges, de ezt már megszoktuk itthon! ez így megy, van aki még csodálkozik??”
  • 36. Dwatson 2011. február 25. 21:38
    „Egyáltalán mi értelme van még a kilométerhatároknak?Valamikor a jegyek nyomdában készültek és a sofőr vagy a kalauz a megfelelő kilométerlépcsőnél tépte le a jegyet,akkor így kellett megoldani,de ma amikor már helyben nyomtatják a jegyet nyugodtan lehetne kilométer után fizetni a viteldíjat,igazságosabb is lenne!”
  • 35. Olajos 2011. február 25. 18:55
    „Ama mélyen tisztelt képviselő úr, meg össze-vissza beszél butaságokat. Senkinek nem tűnt fel ,hogy a választások végével, hirtelen milyen gyorsan vége lett a hercehurcának??? Rászedett benneteket emberek! Ingyenreklám saját magának, hogy fontosnak tűnjön! Ennyi.”
  • 34. Olajos 2011. február 25. 18:51
    „Ha a Volán betartja a törvényt, nektek az a bajotok, ha nem akkor meg az. A fene sem igazodik el rajtatok emberek. Panaszkodtok végeláthatatlanul. A díjszabást meg beszéljétek meg, az aktuális politikai vezetőséggel odafent Budapesten. Nem a menetjegy drága, hanem a fizetésünk kevés.”
  • 33. gurbibogyó 2011. február 25. 15:14
    „Kedves Sicc!
    Azt hiszem félreértetted azt amit írtam. Éppen arra céloztam, hogy a kiesett bevételeik miatt mér a Volán újra.”
  • 32. tökmindegy 2011. február 25. 11:30
    „Moosnmagyaróvároi vagyok, és én is buszsofőrtől veszem a gázolajat.
    Ő is jól jár, én is jól járok. Oszt jó napot.”
  • 31. marcsus78 2011. február 25. 08:06
    „Julianusznak teljesen igaza van,meg lehet nézni mennyi buszsofőrnek van diesel autója,és vajon miért.Akinek nem inge persze ne vegye magára.Ettől függetlenül ne általánositsunk mert igen is vannak udvarias ,becsületes buszsofőrök,és persze olyan utasok is akik felszállnak a buszra köszönés nélkül,a sofőrt már szinte a busz alkatrészének tekintik.”
  • 30. Julianusz 2011. február 24. 21:27
    „Omarhulm!
    <moderálva>
    Hülyének ne nézzük egymást, mégha ön is ebből a forrásból tartja fenn a diesel autóját!!!!!
    Hetente 2-3-szor megyek el a úgy a sofőr háza és a busz között, hogy látom a kikészített slagot kannát, vagy éppen szembeszalad velem az előbb említett felszerelésekkel, vagy oda, vagy vissza, úgyhogy PONT. EZ ÍGY VAN.
    Ezekszerint ön a tudatlan, aki elhiszi, hogy van a buszokban hirtelen üa fogy jelző, vagy tudja a módját, hogyan lehet meggyőzni az illetékeseket, hogy ne vegyék észre.”
  • 29. Japo 2011. február 24. 18:19
    „Szegény Muráncsik képviselő! Megint tálcán kapja a bizonyítékokat a volán ellen. Bár sokan lehülyézték emiatt. Még egy hét sem telt el a tárgyalás óta és már itt a következő pofon. Hiába ha sokat megyünk az utakon azok egyszerűen kinyúlnak,ezért érdemes újra mérni a távolságokat időnként. Ez a C Data megint előkerült pedig nem mostanában dolgoztak a volánnak. És még valami, én ugyan nem járok busszal,de feltételezem,hogy Halászin Mosonmagyaróvárig lehet jegyet váltani, nem pedig a Mosonmagyaróvár 1-es vag 8-as buszmegállójáig. És ha Halászin nem a falu elején hanem a végén veszem a jegyet akkor már beleférek a 4.9-be?”
  • 28. omarhulm 2011. február 24. 17:50
    „(Az előző micimackó64-nek szól)”
  • 27. omarhulm 2011. február 24. 17:48
    „Ön "nagyon" okos.

    "0,1 km * 4 Ft, aztán jó napot" Magyarul egy 10km-es jegy legyen 400 ft? Most 245. Az ön "elmés" ötletével egyből drágulna 155-tel.”
  • 26. halas001 2011. február 24. 17:32
    „Tisztelt Pócza Úr!

    Az sem semmi pofátlanság. hogy a jegy ellenőrök Héderváron a Kont vendéglőnél szállnak fel és még a rossz időben is a Grófig (200m) jól megbüntetik az utasokat, ha a jegyeik csak úgy lazán Hédervárra kérték, de éppen a Kastélyba akarnak utazni mondjuk egy vacsorára, vagy csak egy kirándulásra.
    A sofőrök nem adnak felvilágosítást, hogy nem elég csak egy helységnevet bemondani.
    Az ellenőrök pedig flegmán jót röhögnek a megbűntetett utason.
    Az Így beszedett pénzt ne jutalomra költsék,h....................................................”
  • 25. Dwatson 2011. február 24. 17:13
    „Rábapatonai templomig is megdrágultak a jegyek 100 miatt.Érdekes mérés!A másik:a patonaiak 99%-ának semmi dolga Ikrényben,mégis a buszok nagy része be viszi őket oda mert így a Volán egy járattal szolgálja ki a két falut,megdrágítva a bérletek árát,éppen hogy átlépve a 20 kilométert.”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határon át üldözték a színesfémtolvajokat

Magyar színesfémtolvajokat üldöztek át a határon és fogtak el a rendőrök a minap Hegyeshalomnál. Tovább olvasom