Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

280 millió még bizonytalan a költségvetésben

Mosonmagyaróvár - Az önkormányzat idei évi költségvetését tárgyalta első olvasatban a város képviselő-testülete tegnapi ülésén. A városatyák döntöttek továbbá a Karolina Kórház gazdasági stabilitását célzó, mintegy 120 milliós megtakarítást eredményező intézkedési tervről is.
A képviselő-testület tegnapi ülésén napirend előtt dr. Tóásó Gyula (MSZP) a városi kollégium egyik dolgozójának hozzá eljuttatott panasza kapcsán szólalt fel. A képviselő elmondta: az intézmény alkalmazottja az elmúlt év őszén tett bejelentést, miszerint a kollégium vezetője intézkedéseivel szinte ellehetetleníti az érintett dolgozó munkáját.

Kifogásolta egyebek mellett, hogy állítása szerint az igazgató mondvacsinált indokokkal írásbeli figyelmeztetésekben részesítette, szabadsága idején lecseréltette irodája ajtaján a zárat, kétóránként jelentést kell készítenie az elvégzett munkájáról, valamint munkaidő letelte után nem mehet be a kollégiumba.

A képviselő azt tudakolta az alpolgármestertől, hogy kivizsgáltatta-e már ezt a panaszt. Dr. Nagy István erre válaszolva elmondta: meghallgatta mindkét érintettet, ám mára hatályát vesztette ez a probléma, a két fél között helyreállt a bizalom és a kollégium dolgozója visszavonta bejelentését.

A képviselők a napirendek sorában hosszasan tárgyalták az önkormányzat idei évi költségvetésének első olvasatát. A tervezet szerint a büdzsé kiadási főösszege mintegy 10,93 milliárd, míg a bevétel 9,36 milliárd forint. A költségvetési tervezet így mintegy 1,28 milliárdos hiánnyal számol. Ezt a hiányt hitel felvételével kívánják finanszírozni. A tervezetben szerepel további több mint 280 millió forintos hiány, amit a második olvasat tárgyalására a bevételek növelésével, illetve a kiadások csökkentésével kívánnak kiegyensúlyozni. Éles vita közepette tárgyalta a testület a Karolina Kórház pénzügyi stabilitásának biztosítását célzó intézkedési tervet. A képviselők többsége végül megszavazta az előterjesztést, amitől mintegy 120 milliós megtakarítást várnak az idei évben. A testületi ülés vitájáról lapunk holnapi kiadásában olvashatnak részletesen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint vadászat, megint vizsgálat

Dunasziget - Rongálás vétségének gyanúja miatt folytat eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság… Tovább olvasom