Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Külföldre repülnek a családi fészekből

Tanévkezdés más országban. Ha mindent összeszámolnak, nem biztos, hogy itthon olcsóbb a továbbtanulás.
Sok magyar fiatal kezdi meg az elkövetkező hetekben külföldön felsőfokú tanulmányait. Az ügyintézésüket segítő szervezetek tapasztalatai szerint idén mintegy húsz százalékkal többen jelentkeztek határon túli intézményekbe, mint tavaly.

– Kalandvágy van bennem, vonz az idegen, a nemzetközi környezet, a sokszínű kultúra és azt hallottam, Észak-Európában az oktatás kis csoportokban folyik, tényleg gyakorlatiasan, így a megszerzett tudást azonnal használhatom is. Ezért döntöttem a külföldi továbbtanulás mellett. S a nekem tetsző gazdasági szakokra, az államilag finanszírozott helyekre itthon az angol felső- és a francia középfokú nyelvvizsgámmal, a jeles érettségimmel sem lett volna elég pontszámon – mondta el Kazó Balázs, aki a napokban repül Dániába. Idén érettségizett Győrben és Koldingban tanul tovább pénzügyi szakon. Eleinte szüksége lesz szülei anyagi támogatására, de már kiszámolta: a megélhetése nem kerüln majd többe annál, mintha Budapestre járna egyetemre. Az utazási költségei magasabbak lesznek, de reméli, a befektetett energia és pénz megtérül.


A győrújbaráti Baranyai Karolin már tudja: jól döntött, amikor külföldre felvételizett. Másodéves hallgató Herningben, marketinget, márkaépítést tanul. Angol nyelvű képzésre akart érettségi után jelentkezni és azok szerinte Magyarországon nagyon drágák. A világ legboldogabb embereinek számító dánok között úgy érzi, a világ nyílt meg előtte, mert minden földrészről szerzett barátokat és nem kell bizonytalan kilátások miatt aggódnia. Még nem döntötte el, hogy diplomásként Dániában vagy itthon keres állást, de biztos benne, hogy jók az esélyei, mert azzal, hogy hazájától távol tanult, bizonyította, gyorsan alkalmazkodik új körülményekhez.

Az Észak-Dunántúlról rendre sokan érdeklődnek a dániai felsőoktatás iránt. Erről Benedek Katalin, a „Dániai továbbtanulás" projekt vezetője beszélt lapunknak. Idén több mint húsz százalékkal többen kérték közreműködésüket az ügyintézés során, mint tavaly. Évről évre több feladatot ad ez nekik. Hét éve még csak egy diáknak segítettek. Aztán 2009-ben már ötvenhatnak és 2010-től számuk robbanásszerűen nő. Idén is több mint kétszáz magyarországi diák nyert felvételt a segítségükkel dán intézményekbe, húsz pedig holland egyetemre. (www.daniaitovabbtanulas.dk)

Valóra váltották vágyaikat

Több mint egy évvel ezelőtti felmérésünk szerint az akkor továbbtanulni szándékozó térségünkbeli középiskolások fele szeretett volna más országban továbbtanulni vagy legalább fél évig tanulni. S 44 százalékuk ezzel külföldi karrierjét szerette volna megalapozni. Egy részük valóra is váltotta vágyait. Már év elején 15 ezerre volt tehető a külföldi egyetemekre járó magyarok száma. Azóta jópáran diplomát szereztek, viszont most több az új beiratkozó. Pontos adatok nincsenek, a becsléseket a jelentkezést segítő szervezetek adataira lehet alapozni, de sokan maguk intézik a felvételizést. Főként skót, dániai és ausztriai egyetemekre járnak, mert ezekben az uniós állampolgároknak ingyenes az oktatás. Anglia is népszerű célpont, akárcsak Németország, az USA és Hollandia.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Örömmámorban úszó Németország

Hogyan élték meg a németek a világbajnoki döntőt. Galgóczi Róbert helyszíni beszámolója Hamburgból. Tovább olvasom