Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Vodkahamisítókat ítéltek el Londonban

Illegális vodkagyár működtetésért összesen 56 év börtönt osztott ki egy hattagú bandának hétfőn egy londoni bíróság.

A bűnözők szupermodern felszereléssel percenként 24 üveg vodkát palackoztak, s emellett ugyancsak percenként száz zacskó cigarettadohányt (kézzel sodort cigarettához) csomagoltak két különböző raktárépületben.

A hamisítóknak lebukásukig több mint 1,3 millió liter vodkát sikerült gyártaniuk a kelet-londoni Hackney városrészben, egy patkányokkal teli raktárépületben - adta hírül a brit vámhivatal (HMRC). Egy másik, észak-londoni helyszínen 9,5 tonna hamisított dohányra - amit ugyancsak ez a bűnbanda csomagolt - bukkantak a HMRC emberei.

Az illegális gyárakban külön e célból idehozatott lengyel vendégmunkások dolgoztak, akiket igen rossz körülmények között szállásoltak el magukban a raktárakban, így a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján dolgoztathatták őket.

A brit fináncok szerint a hamis vodka és a sodrós dohány csomagolása olyan meggyőző volt, hogy a vevőknek aligha tűnhetett fel, hogy nem eredeti terméket vásárolnak.

A csoportot összehangolt nemzetközi nyomozás után sikerült elfogni.
A vodka- és dohányhamisítók a jövedéki termékek hamisításával 16,8 millió font (csaknem 5,6 milliárd forint) közvetlen kárt okoztak az államnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svájc nem adja ki Polanskit

Szabad embernek nyilvánította Roman Polanskit hétfőn a svájci igazságügyi miniszter, aki… Tovább olvasom