Kisalföld logö

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 3°C Még több cikk.

Venezueláé a legnagyobb olajkészlet

Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb bizonyított olajkészletével a latin-amerikai ország energia- és olajügyi minisztériuma szerint.
 
A Hugo Chávez vezette ország bizonyított olajkészlete a 2010. december 31-ei állapotok szerint 296,5 milliárd hordót tesz ki (1 hordó=159 liter) - áll a hivatalos közlönyben - Gaceta Oficial - megjelent kimutatásban.
Venezuela ezzel megelőzte Szaúd-Arábiát, amelynek bizonyított készlete 265,1 milliárd hordó - egészítette ki a beszámolót a szaktárca helyi idő szerint kedden.

A venezuelai készletek 2010 végén ugrottak meg, amikor felbecsülték az Orinoco folyó térségében felfedezett lelőhelyek kőolajkincsét. Az új források összesen 86,41 milliárd hordóval növelik a bizonyított készleteket - közölte a minisztérium.

A vizsgálatok értékelését az állami olajtársaság, a Petróleos de Venezuela (Pdvsa) végzi, külföldi vállalatokkal együttműködésben. Az eredményeket hamarosan nemzetközi cégek is hitelesítik - hangsúlyozta a caracasi energia- és olajügyi minisztérium.

Az olajipar Venezuela legnagyobb bevételi forrása. Az 1999-ben hatalomra jutott Hugo Chávez a szocializmus építése jegyében milliárd dolláros nagyságrendben hajtott végre államosításokat az ágazatban, külföldi cégek egész sorának vagyonát, felszerelését és készleteit vette köztulajdonba törvények és elnöki rendeletek útján.

Olvasóink írták

  • 2. Szabra 2011. február 19. 13:23
    „1. janika ! Majd oda is elviszi a demokráciát az USA, és felszabadítja a venezuelai népet is, mint az irakiakat, afgánokat, irániakat, stb. akár akaratuk ellenére is !!!!!!!!!!!!!”
  • 1. janika 2011. február 17. 17:45
    „No, akkor számíthatnak a NATO megszállásra? De vajon milyen okot spekulálnak ki? Vegyi fegyvert,vagy iszlám terror veszélyt?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb ciklon érte el Ausztráliát

Két héten belül már a második ciklon sújtja Ausztráliát: a szakadó esővel és akár 130 kilométeres… Tovább olvasom