Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 12°C | 29°C Még több cikk.

Szélsőjobb betiltva

Az indoklásban az szerepel, hogy a párt veszélyezteti a cseh demokráciát.

A cseh legfelsőbb közigazgatási bíróság szerdai ítéletében betiltotta a parlamenten kívüli szélsőjobboldali Munkáspártot (Delnicka strana /DS/), azzal az indoklással, hogy veszélyezteti a cseh demokráciát.

A párt szélsőséges és kapcsolatokat ápol a cseh újnácikkal - hangzik továbbá az indoklás.

A párt visszautasította a vádat, és azt állítja, hogy az ítéletet politikai okok motiválták, amelynek a célja, hogy "elhallgattassák a politikai vetélytársat".

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Nemezis 2010. február 18. 16:18
    „Olyan nincs, hogy szélső jobb! Csak a baloldalnak van szélsősége!

    Az szociáldemokraták és liberálisok okozta erkölcsi és gazdasági válságból csak a nemzeti szocilaizmnus tudja kivezetni Európa nemzeteit.

    Ez persze nem tetszik a mostani, népeket nyomorbadöntő, Európát kapzsiságukból etnikai aknamezővé változtató uralkodó osztálynak.

    Taposd szét a szociáldemokráciát, verd szét a liberalizmust!”
  • 27. meir 2010. február 18. 16:12
    „9-es SC!!
    azt en is tudom!!
    de ugyanugy a Protektoratus alatt a cseh teruleteken is tevekenykedtek!!!
    Heydrich csak orult neki hogy levesznek egy "terhet" az SS-ei nyakarol!!”
  • 26. Túrabakancs 2010. február 18. 15:13
    „akinemfél!
    Itt van a link, melyben szó van a nyilvántartásról! Úgy látszik tetszik a Jobbik
    proramja Mesterházynak. :) http://nol.hu/specialis/rss_valogatas/20100218-ujabb_reszletek_az_mszp_valasztasi_programjabol”
  • 25. Túrabakancs 2010. február 18. 14:59
    „akinemfél!
    Különbséget kell tenni a szélsőséges, s egy radikális párt között. A jobbik radikális,
    tehát betiltásról jogilag szó sem lehet. Tettleg soha nem bántottak sem a tagjai, sem
    a szimpatizánsai senkit. Ha meg van egy-.két ember aki vadabb lenne a kelleténél,
    akkor azokat kell felelősségre vonni, de emiat az egész pártot összemosni az illető
    cselekményével, az gusztustalan dolog. A mai hírekben olvastam, hogy Mesterházy Attila
    elképzelhetőnek tartaná a származási nyilvántartást a bűncselekményekkel kapcsolatban.
    Hoppá: Tehát az MSZP is egy rasszista párt?”
  • 24. akinemfél 2010. február 18. 11:58
    „makacs !
    Ha megnézed kik írták a Jobbik programját,és ki az elso számú miniszter-jeloltjuk (aki még a Szerencsejáték Rt-bol is képes volt veszteséges céget csinálni - onnan ezért menesztették,de a Jobbiknak ettol még jo lesz miniszternek),akkor rájosz,hogy csakis a régi garniturábol lehet választani. Miért ? Ki tudja ?
    Az észtek például hazahívták a kulfoldon jelentos kozgazdasági karriert elért észt származású amerikai egyetemi tanáraikat,és oket tették be a kormányba. Nekunk is vannak ilyen hatalmas tudású szaktekintélyeink kulfoldon,de ok nem kellenek a Jobbiknak sem. Inkább a Jobbik is a volt MDF-esekbol,SZDSZ-esekbol,Fideszesekbol válogat.
    DE A JOBBIKNAK REMEK PROGRAMJA VAN : www.jobbik.hu - kezd olvasni a 70-72.oldalon !
    Hajrá Jobbik !”
  • 23. IV.Béla 2010. február 18. 11:57
    „szocdem!
    Köszi, hogy megtiszteltél, azonban én t-a-ibi válaszára lettem volna kíváncsi, de úgy néz ki, hogy Bélus tudatlan marad ma is. :(
    "Vagy magyar vagy kertesztény nem vagy ugyan is" = Ugyanis vagy magyar vagy vagy keresztény. Amivel persze bőven lehetne vitatkozni, de ez most nem tartozik ide.”
  • 22. szocdem 2010. február 18. 10:12
    „20. makacs 2010.02.18. 09:43

    A szocdemeknek a maradék 20% egy negyede is épp elég volna ahhoz, hogy olyan törvényeket terjeszhessenek elő, amik örökre véget vetnek ennek a mutyivilágnak, és végre beléphetnénk az európai társadalmak közé...
    Egyszerüen hihetelen, hogy a társadalom nem ismeri fel, hogy ostobaságokat beszélnek a népvezérek, sőt egymás szavába vágva is ellentmondank egymásnak.

    Orbán megigérte hogy megváltoztatja a gazdaságot. Ennek keretében a minap Dunaújvárosban azt mondta:
    "Rászorítjuk a bankokat, hogy adjanak hitelt a kisvállakozásoknak."

    Vagyis:
    1. Tovább akarják eladósodásba kergetni a kisvállalkozásokat (MSZP ugyan így)
    2. Be akarnak avatkozni a vállakozások világába mindenféle "rászorító" törvénnyel (MSZP ugyan így)

    HA ehhez hozzá tesszük hogy nem rég Varga Mihály azt mondta hogy az adósságállomány "kezelhetetlen", (ez egy klasszikus neoliberális hazugság a hazai tömegeknek kitatláltan!!) és újab hitelek felvételére lesz szükség - amit Orbán már elő is készített- akkor világos, hogy egyik kutya, a másik eb. Nincs köztük valódi alternatíva!!
    Egyébként milyen kampány az, ami hitelfelvételről szól, meg arról, hogy ki mennyit lopott?? ez az üzenet a szakmaiság megcsillogtatása??? HA nekünk ez kell, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat!”
  • 21. Kftimi 2010. február 18. 10:02
    „itt is ezt kéne... :)”
  • 20. makacs 2010. február 18. 09:43
    „Nácikra sehol nincs szükség ez jó hír, de ha már itt tartunk az mszp és a fidesz is csinált nekünk olyan káoszt, ami háborús állapotokat idéz. Közvetlenül valóban nem gyilkol a két nagy párt, de döntéseivel nyomorba dönti és öngyilkosságba kergeti embereket. Ez a közvetett gyilkolás, népnyomorítás valóban törvény által megengedett?? Valószínű, mert szabadlábon fosztogatnak a politikusok. És a közvéleménykutatások szerint 80% ezekre fog szavazni! Normális vagy magyar?”
  • 19. szocdem 2010. február 18. 09:30
    „1. pancser 2010.02.17. 14:29

    Már régen be kellett volna tíltani..
    Csak ebben az országban összekeverik az ostobaságot a szabadsággal..(abszurdisztán vagyunk)

    Kedves IV Béla!

    HA ez az ország csak a keresztény magyaroké akkor Te is elhúzhatsz. Vagy magyar vagy kertesztény nem vagy ugyan is - de legalább kevés rá az esély, hogy ez a kettő egyszerre összejöjjön egy emberen belül.
    (Tudod: a magyarok nem kersztények, max reformátusok, ráadásul Muhi, Mohács, és a II. vh. totálisan elpusztitotta a magyarokat. Ma többnyire csak a korábban betelepült nemzetiségek laknak itt.)
    Egyébként az húzzon el, aki szortíroza az embereket. egy normális demokráciában se a rassz, se a nemzetiség, sem a vallás nem tehet külömbséget a polgárok között! Ezt kéne megérteni a sok "jobbernek" de ehez vagy újra kéne járniuk az általános iskolát, vagy mégegyszer kéne születniük. (utóbbit nem támogatom)”
  • 18. szocdem 2010. február 18. 09:22
    „Nagyon helyesen tettték a cseh szocdemek hogy felléptek a szélsőjobb ellen! Bravó!

    Tudományos tény, hogy az a demokrácia, ami nem védi meg magát az ordasoktól, az az öngyílkosságba rohan, és ezt akkor sem szabad megengedni, ha sokan szeretnének öngyílkosok lenni. Egyszerüen azért, mert a többség élni akar..:))”
  • 17. hehe08 2010. február 18. 08:09
    „Miért kellene betiltani a szélsőjobbot????????
    Ha minden rendben van egy demokráciában akkor egy szélsőjobbnak esélye sincs........
    Ha meg tud erősödni akkor a többi párttal van baj..... főleg a kormányzóval, hiszen alkalmatlan ellátni feladatát.....
    konklúzió:
    a többi párt is szűntesse meg nyugodtan a tevékenységét!”
  • 16. akinemfél 2010. február 18. 00:08
    „Túrabakkancs !
    Ez a Turabakkancs Párt programjában van benne ? A Jobbik programjában ilyesmi nincs. A Jobbiknak semmi baja a Zsidokkal és a Cigányokkal. Olvasd el végre a www.jobbik.hu -n.
    Hajrá Jobbik ! Olvasd a programot eredetiben - www.jobbik.hu !
    Kéred a kopogtato cédulámat a Turabakkancs Párt részére ? - Ja,már a Jobbiknak adtam.”
  • 15. akinemfél 2010. február 17. 22:05
    „Szerencsére a t-a-ibi pártnak semmi koze a Jobbik nézeteihez. A Jobbik nem szélsoséges,hanem jobb-kozép párt,és alig kulonbozik a Fidesztol,ezért Jobbik-Fidesz koalicio lesz Magyarországon a kovetkezo 20 évben.
    Le sem tudjuk majd vakarni magunkrol a Jobbikot. De nem is kell,hiszen remek a programja lásd www.jobbik.hu . Hajrá Jobbik !
    Nem szeretem a t-a-ibi pártot,olyan de olyan primitív.”
  • 14. IV.Béla 2010. február 17. 19:19
    „Nem variálok vazze, egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy mit ért ezalatt. :) Mivel minden mondata között entert ütött, szemantikailag külön kezelendő az összes.”
  • 13. Patriot 2010. február 17. 18:50
    „Béla!
    Ne variálj, sokkal értelmesebb vagy Te annál, hogy ne értsd miről írt Tibi.”
  • 12. IV.Béla 2010. február 17. 18:46
    „Patriot!
    "Azok akik nem hajlandóak, tudomásul venni, hogy Magyarország a Keresztény Magyaroké, el húzhatnak örökké, állampolgárságuk megvonásával."
    Ez éppen arról szól, hogy a keresztény magyaroké Magyarország. Akkor az enyém nem? Szomcsi leszek. :(”
  • 11. Patriot 2010. február 17. 18:40
    „Béla!
    Ne kavarj, nem erről írt.”
  • 10. IV.Béla 2010. február 17. 18:27
    „t-a-ibi!
    Meg vagyok keresztelve, evangélikus vagyok, de templomba nem járok. Mégis különbül viselkedek, mint sok ember, aki minden vasárnap vagy mondjuk Karácsonykor a templomban az első sorban ül.
    Most akkor én maradhatok? Vagy engem is kitiltasz?”
  • 9. SC 2010. február 17. 17:07
    „7. hozzászólás meir
    A Hlinka gárda szlovák volt...”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségi portálok az Outlookba

Közösségi portálokat integrál az Outlookba a Microsoft szoftveróriás, amely ezzel újabb lépést tesz… Tovább olvasom