Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Sikeres a nyugdíjreform Horvátországban

Sikeresnek tartják a horvátországi nyugdíjreformot a balkáni államban működő magán-nyugdíjpénztárak és nyugdíjbiztosítók, a társaságok szerint a 2001/2002-ben bevezetett változások révén erős, és a korábbinál igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszer alakult ki - jelentette kedden a Hina horvát hírügynökség.

A magán-nyugdíjpénztárakat kezelő cégek és nyugdíjbiztosító társaságok szövetsége, valamint a horvát kereskedelmi kamara közös tájékoztatójáról készült tudósítás szerint Dubravko Stimac, a szövetség elnöke elmondta: a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer a vártnál nagyobb hozammal kezeli a tagok pénzét, és a rendszer felállítása után kilenc évvel már jelentősen hozzá tudott járulni a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Stimac hangsúlyozta: a nyugdíjreformot azért kellett véghezvinni, mert az első pillér nem volt fenntartható. A második pillér létrehozása az első pillér működőképességének a megőrzését és hosszú távú fenntarthatóságát célozta.

A reform révén "új nemzeti megtakarítások jöttek létre", amelyek jelenleg bő 36 milliárd kunát (nagyjából 1.360 milliárd forint) tesznek ki. Ez az összeg hónapról hónapra nő - hangsúlyozta Dubravko Stimac a hírügynökségi jelentés szerint. A magán-nyugdíjpénztárak fennállásuk óta átlagosan évi 5,27 százalékos hozamot értek el, míg az infláció ugyanebben az időszakban 2,68 százalék volt, a reálhozam így 2,59 százalék. A reform elindításakor úgy gondolták, hogy már az is jó eredmény volna, ha a pénztárak az infláció fölött 2 százalékkal teljesítenének - áll a Hina beszámolójában. Az elért hozamokkal a magán-nyugdíjpénztárak 2010 decemberéig összesen 5,12 milliárd kuna új értéket hoztak létre. Költségeik fedezésére összesen 1,43 milliárd kunát fordítottak a Hina jelentése szerint. A vagyonkezelési díj a horvát rendszerben 0,8 százalék, az úgynevezett működési díj - a befizetéseknek a működési költségekre fordítható része - 0,75 százalék.

Olvasóink írták

  • 1. pancser 2010. december 28. 23:45
    „Sikeres a pénzbeszedés, dehogy lesz-e ebből nyugdíj egyáltalán még senki nem tudja.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vezetőket váltottak le Kínában

Hat vezetőt már elmozdítottak a posztjáról, miután hétfőn egy Hunan tartományban történt közlekedési… Tovább olvasom