Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Párszerző technikákat oktat egy új japán iskola

A párra, házastársra vágyóknak igyekszik segíteni egy nemrég nyílt iskola Tokióban: hallgatóinak megtanítja, hogyan szerezzenek maguknak párt.
Az egy hónapja nyílt Infini iskolának harminc női hallgatója van. Bár férfihallgatók is megközelítőleg ugyanennyien jelentkeztek a tanfolyamra, az órákat ténylegesen látogató férfiak száma sokkal kevesebb.

Átlagéletkoruk harminc év. Az oktatók a foglalkozásokon bírálják a tanulók ruháját, testtartását, sőt olyan részletekre is odafigyelnek, mint hogy hogyan kell elegánsan keresztezni a lábakat, vagy hogyan lehet kecsesen kiszállni az autóból. A férfiak megtanulhatják többek között, hogyan kell helyesen asztalt teríteni, illetve hogyan fejezzék ki érzelmeiket. A tanulók randevúkat játszanak el, amelyeket az oktatók osztályoznak, és rámutatnak a hibákra.

Az iskola évente kétszázezer jenbe (több mint 430 ezer forint) kerül: ezért a pénzért korlátlan számú órán vehetnek részt a tanulók. Sokan úgy vélik, a tanfolyam megéri az árát. Az irodai alkalmazottként dolgozó Oda Mej (Oda Mei) például kifejtette: "Olyan férfit keresek, aki évente több mint tízmillió jent (huszonegy millió forintot) keres, gondoskodik rólam és nem akarja, hogy a szüleivel éljünk".

Ecuko Szatake, az iskola vezetője szerint manapság - a korábbi időkkel ellentétben - a fiataloknak sokkal több választási lehetőségük van, ezért is döntenek olyan nehezen a házasság mellett. Miközben egyre inkább növekedett a nők társadalmi szerepvállalásának mértéke, illetve megváltozott a házasság intézményéhez való hozzáállásuk, a húszas-harmincas éveikben járó japánok minden eddiginél nagyobb hányada egyedülálló.

A kormány statisztikái szerint a mintegy 3800 japán házasságközvetítő cég munkája ellenére a 34 év alatti nők közel kétharmada hajadon. Kutatók szerint azonban a gazdasági válság idején a nők megint egyre jobban érdeklődnek a házasság intézménye iránt, és ismét aktívan keresik párjukat illetve leendő házastársukat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bangkokban meg akarják dönteni a kormányt

Emberek tízezrei özönlöttek szombaton a thai fővárosba, Bangkokba, hogy egy vasárnapra kitűzött… Tovább olvasom