Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Ötvennyolc körzetben folytatják a maláj gép utáni kutatást

A kijelölt terület több zónájában a tengerfenéken ismeretlen eredetű nagy tárgyakat fedezett fel. Lehetnek akár kövek, hajók, de még egy repülőgép roncsai is.
Szakértők ötvennyolc körzetet, az Indiai-óceán mintegy hatvanezer négyzetkilométeres területét jelölték ki, ahol szeptembertől folytatják a kutatást a márciusban eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után - jelentette be szombaton Malajzia közlekedési minisztere.

Liou Tiong Laj hangsúlyozta, hogy a kutatócsoport a kijelölt terület több zónájában a tengerfenéken ismeretlen eredetű nagy tárgyakat fedezett fel. A miniszter ugyanakkor elismerte, hogy ezek lehetnek akár kövek, hajók, de még egy repülőgép roncsai is. Hozzátette, hogy a víz alatti kutatásokhoz különleges technikát vetnek majd be, a munka akár egy évig is eltarthat.

A malajziai légitársaság Boeing-777-es típusú utasszállítója az idén március hetedikén a malajziai fővárosból, Kuala Lumpurból indult és Kínába tartott. Két órával a startot követően megszűnt vele a kapcsolat, a gép eltűnt a radarképernyőkről. Fedélzetén 227 utas és 12 főnyi személyzet tartózkodott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszbarát felkelők lelőttek egy csatarepülőt

A Szu-25-ös típusú csatarepülőt orosz rakétával találták el. A gépet pénteken érte rakétatalálat, a… Tovább olvasom