Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Nincs szó a Vajdaság elszakadásáról

Szerbia - A vajdasági kormányfő vetette el a hatvannégy értelmiségi - köztük akadémikusok, egyetemi tanárok és más közéleti személyiségek - nyílt levelét, amelyben az aláírók arra figyelmeztetnek, hogy a vajdasági statútum lehetővé teszi az etnikai régiók kialakítását Vajdaságban. A nyílt levél szerzői Vajdaság államiságának, valamint a szabadkai körzet kiválásának és Magyarországhoz csatolásának a "veszedelmes lehetőségéről" írnak.
Bojan Pajtics a Dnevnik című újvidéki napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy nem csodálkozna, ha kiderülne, hogy az aláírók el sem olvasták a tartomány alaptörvényét. Szerinte ugyanis ez a levél az okmány meg nem ismeréséről tanúskodik. A szerb elnöknek és a kormányfőnek, valamint a szerb parlamenti képviselőknek címzett nyílt levélben az áll, hogy a vajdasági statútum megnyitja a lehetőségét annak, hogy állam jöjjön létre az államban, s emellett lehetővé teszi a szabadkai körzet elszakadását és Magyarországhoz csatolását.

Ezt megelőzően - a nyílt levél szerzői szerint - megnyitnák a magyarkérdést. A nyílt levéllel is azt kérik a szerb képviselőháztól, hogy ne fogadja el Vajdaságnak az országra veszélyes statútumát. Mint ismeretes a tartományi alaptörvény életbe lépéséhez nem elég a vajdasági képviselőház döntése (több mint kétharmados többséggel fogadta el az okmányt), hanem jóvá kell hagynia a szerb szkupstinának is. Ezt igyekeznek megakadályozni Szerbia területi épségének védelmére és a magyar veszélyre figyelmeztető szerb közéleti személyiségek. Pásztor Bálint, a Magyar Koalíció parlamenti képviselője alaptalannak minősítve utasította el a vádakat. "Ha a levelet nem akadémikusok írták volna, jóval szókimondóbb lennék értékelésemben"- mondta a fiatal VMSZ-es (Vajdasági Magyar Szövetség) honatya. Hozzátette, hogy "így tiszteletben tartom társadalmi helyzetüket, és csak azt mondom, hogy állításaik minden alapot nélkülöznek. Szó sincs ugyanis sem Vajdaságnak, sem egyik részeinek az elszakadásáról. Hagyják már abba az értelmetlen beszédet"-fakad ki a honatya. Ha Szerbia közeledni akar az Európai Unióhoz, akkor annak értékrendjéhez is közelednie kell, s ezen értékek közé tartozik a decentralizáció - vélekedett Pásztor Bálint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leadta bebörtönzött férje fegyverarzenálját egy horvát nő

Horvátország - Nem mindennapi csomaggal érkezett a horvátországi Károlyváros (Karlovac) rendőrségére… Tovább olvasom