Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Mubarak egyre betegebb - más forrás szerint meg jól van

Romlik a 82 éves Hoszni Mubarak megdöntött egyiptomi elnök egészségi állapota, és a politikus elutasította, hogy kezelésre külföldre utazzon - írta kedden internetes oldalán az as-Sark al-Auszat című szaúd-arábiai lap.

Egy katonai forrás a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, hogy Mubarak lélegzik, de állapotáról nem nyilatkozik. Egy másik, az elnöki hivatalhoz közeli egyiptomi forrás azt mondta: Mubarak jól van.
Az as-Sark al-Auszat idézett egy, a legfelső katonai hadvezetéshez közelálló volt biztonsági tisztviselőt, aki szerint Mubarak állapota drasztikusan romlik, és a politikus elutasítja a szükséges gyógykezelést. Az ex-államfő ugyancsak elutasítja azt a tanácsot, hogy Németországba utazzon kezelésre.
Alig egy évvel ezelőtt, 2010 márciusában Mubaraknak egy heidelbergi klinikán megműtötték az epehólyagját. Azóta rendszeresen szárnyra kapnak egészségével kapcsolatos híresztelések.
A szaúdi lap szerint Mubarak környezetét arra kéri, hogy engedjék hazájában meghalni. A nyilatkozó szerint ez csupán idő kérdése. A megbuktatott elnök a nemzethez intézett utolsó beszédeiben, miközben ragaszkodott tisztségéhez, azt mondta, hogy Egyiptomban fog meghalni.
Egészségi állapotával kapcsolatban találgatások kaptak szárnyra, még olyanok is, amelyek szerint már meghalhatott. Arab diplomaták viszont - köztük egy egyiptomi - kedden azt mondták, hogy nem hallottak olyan értesülést, amely szerint Mubarak meghalt volna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schulz: meg kell változtatni a magyar médiatörvényt

Meg kell változtatni a magyar médiatörvényt, mert az nincs összhangban a médiaszabadság európai alapelveivel - vélekedett Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának német vezetője. Tovább olvasom