Kisalföld logö

2018. 11. 21. szerda - Olivér 4°C | 7°C Még több cikk.

Megkezdődtek a helyhatósági választások Szlovákiában

Mintegy háromezer településen nyíltak meg a szavazóhelyiségek Szlovákiában szombaton reggel, s ezzel megkezdődtek az 1993-ban önállósult ország történetében immár hetedszer rendezett helyhatósági választások.
A választáson - az ország területén állandó lakhellyel rendelkező külföldiekkel együtt - csaknem négy és fél millió választásra jogosult vehet részt, ők csaknem hatezer szavazókörzetben voksolhatnak este tíz óráig. A helyhatósági választáson Szlovákiában rendszerint meglehetősen nagy a részvételi arány, legutóbb országos átlagban csaknem 50 százalékos volt. A tétje viszonylag nagy, mivel a hatályos szabályozás szerint a települések önkormányzatai mintegy négyezer jogkörrel - köztük a helyi adók elosztásának jogkörével - rendelkeznek.

A voksolás egész ideje alatt hatályban marad a már csütörtökön reggel érvénybe lépett kampánycsend. Ennek idején - egyebek mellett - sem a voksolás részeredményeiről, sem annak részleges részvételi arányáról nem szabad tájékoztatni, arra csak a szavazóhelyiségek bezárását és a jegyzőkönyvek aláírását követően keríthetnek sort a választási bizottságok. A voksolás első nem hivatalos részeredményei urnazárás - vagyis szombaton este tíz óra - után jelennek majd meg, a nem hivatalos végeredményekre pedig vasárnap hajnalban lehet számítani, a hivatalos végeredményeket viszont várhatóan csak vasárnap délelőtt hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság (ÚVK).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehezen védhető a boszniai-horvát határ

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint nehezen védhető a boszniai-horvát határ. Tovább olvasom