Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Megkezdődött a választási kampány Szlovákiában

Szlovákiában szombaton hivatalosan is megkezdődött a választási kampány.
A hatályos törvények szerint a kampányt 21 nappal a választások előtt kell elkezdeni. A szlovákiai parlamenti választásokra június 12-én kerül sor. Függetlenül a törvénytől azonban a gyakorlatban a kampány már hetek óta folyik. Rendszeresek a választási rendezvények, nagygyűlések, s az utak mente, a városok utcái tele vannak óriásplakátokkal. Az egyetlen lényeges változás az, hogy mostantól fogva a választási törvény értelmében a televíziók és a rádiók is sugározhatnak politikai hirdetéseket.

Pontos kimutatás arról, hogy melyik párt él ezzel a lehetőséggel, nincs. Tény ugyanis, hogy nem mindegyik pártnak van pénze a drága reklámfilmekre. A legnézettebb tv-csatorna, a Markíza kéri a kampányfilmek sugárzásáért a legtöbbet: egy 30 másodperces videóanyag sugárzása ebben a kereskedelmi televízióban 2950 euróba kerül - értesült az Új Szó című lap.

Roman Lipták, a közszolgálati Szlovák Televízió (STV) programigazgatója szerint az STV-nél eddig öt párt jelezte igényét kampányfilmek levetítésére. "Kerekasztal-beszélgetéseinkben azonban a választásokon induló mind a 18 pártnak teret adunk" - nyilatkozta Lipták. A választással kapcsolatos kerekasztal-beszélgetések már hetek óta szerepelnek a televíziók és a rádiók műsorán. Az országos listát állító 18 párt közül már mindegyik javában kampányol.

A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) hivatalos kampánynyitójára pénteken este került sor Tornalján. Az idei választási kampány újdonsága, hogy ezúttal első ízben nem lesz kampánycsend. A választás napján azonban már nem szabad közölni a felmérések és a közvélemény-kutatások adatait.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pakisztánban többen meghaltak egy amerikai rakétatámadásban

Tíz embert, köztük két külföldi fegyverest ölt meg vasárnap a pakisztáni-afgán határtérségben egy… Tovább olvasom