Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Kőfejtőben adják elő a Don Giovannit

Az Esterházy Kulturális Év 2011 elnevezésű kismartoni programban a zenei rendezvények állnak a középpontban, újdonság lesz Mozart Don Giovanni című operájának előadása a szentmargitbányai kőfejtőben.

Schneider Erika, az Esterházy Magánalapítvány magyarországi képviseletvezetője elmondta az MTI-nek, hogy Joachim Arnold személyében új intendánsa lesz az alapítvány 2011-es zenei programjainak, ő korábban a Zürichi Operaház marketing igazgatója volt.

A kismartoni Esterházy kastély Haydn-termében húsvét hetében három koncertet ad a Bajor Rádió Kamarazenekara, velük nyílik a zenei évad a kastélyban.

Június elején megtartják a harmadik Esterházy Vonós Fesztivált, amelyen többek között föllép a Tokyo String Quartett és a Carmina Quartett, a június 22-i Szabadtéri Gálaest csillaga lesz Elina Garanca, a 34 éves lettországi születésű mezzoszoprán, aki többek között a New York-i Metropolitan Opera Carmen című előadásában szerepelt nagy sikerrel. A Hayd-terem hosszú idő után 2011-ben ismét operaelőadásnak ad otthont: a Müncheni Kamaraopera négyszer adja elő Joseph Haydn Aki hűtlen, pórul jár című operáját.

Augusztusban René Jakobs vezényli a Freiburgi Barokkzenekart, az együttes Haydn Orlando Paladino című operáját játssza.

Mozart Don Giovanni című operája bemutatójának előkészületei a szentmargitbányai (Sankt Margarethen) kőfejtőben már megkezdődtek Joachim Arnold irányításával. Húsz alkalommal adják elő az operát július 19. és augusztus 28. között a mintegy 2100 főt befogadó Ruffini színpadon. A Mozart opera rendezője Thilo Reinhardt, aki a berlini Komische Opertől érkezik, Paul Zoller a díszlettervező, Anette Braun a jelmezeket tervezi, Fabrice Kebour pedig, aki közreműködött 150 produkcióban, köztük a Bregenzi Ünnepi Játékokon, a fénydizájnért felel majd.

Az opera címszerepét hármas szereposztásban adják elő: Josef Wagner a bécsi Volksoper tagja, Daniel Goloszov a Theather Basel, míg Sebastian Geyer, a Frankfurti Operaház tagja énekli majd Don Giovanni szerepét. Donna Elvira szerepében Annemarie Kremer hollandiai sztárénekes lesz hallható, aki a stuttgarti és a frankfurti opera színpadán is sokszor megfordul és több koncertet adott az amszterdami Concertgebouw Hallban - összegezte a zenei programot Schneider Erika.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2011. január 03. 16:27
    „Miért ?-eddig hol rejtegették?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem szereti a kapitalizmust, visszabombázta magát a börtönbe

Visszavágyott a börtönbe Csehországban egy férfi, mert nem tetszik neki a kapitalizmus. Tovább olvasom