Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

FIDH: több város az ellenzék kezén

Több líbiai város is az arab országot vezető Moammer Kadhafi távozását követelő tüntetők kezére került hétfőre az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) nevű nem kormányzati szervezet szerint, amely egyúttal minden más forrásnál több, 300-400 halálos áldozatról számolt be a napok óta tartó zavargások veszteségmérlegét összesítve.

A párizsi székhelyű, információit líbiai emberi jogi szervezek tájékoztatásából merítő FIDH szerint a tüntetők kezén van a második legnépesebb líbiai város, a keleti országrészben fekvő Bengázi, a kormányellenes megmozdulások kiindulópontja.

Helyszíni beszámolók szerint az utcát uraló tüntetők hétfőn elfoglalták a biztonsági erők helyi főhadiszállását, a bíróság épületéről pedig bevonták a líbiai nemzeti zászlót, s helyére kitűzték az egykori királyság lobogóját. A monarchiát katonai puccs döntötte meg 1969-ben, amely Kadhafit is hatalomra emelte. Bengázi repülőtere nem üzemel, a légiirányítók visszafordítottak Isztambulba egy török repülőgépet, amely a török állampolgárokat szállította volna el a városból.

A FIDH a nap folyamán az ellenzék uralta települések közé sorolta Szirtet, Kadhafi szülővárosát is, de később visszavonta ezen állítását. Szemtanúk szintén cáfolták, hogy a várost a tüntetők ellenőriznék.

A szövetség szerint az ellenzék kezén van viszont Tobruk, Miszuráta, Homsz, Tarhuna, Zejten, Závja és Zavára település.

A FIDH összesítése szerint a líbiai összecsapások már összesen 300-400 emberéletet követeltek. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet korábban 233-ra tette a halálos áldozatok számát. Az arab világ országai közül eddig Líbia válaszolt a legkeményebb eszközökkel arra a térségben terjedő tüntetéshullámra, amely már a tunéziai és az egyiptomi elnök bukását okozta.

A csaknem 42 éve országló Kadhafi távozását követelő tüntetőknek, illetve a rendfenntartó erőknek és Kadhafi-szimpatizánsoknak a keleti országrészben hat nappal ezelőtt kirobbant összecsapásai hétfőre virradó éjszaka érték el a líbiai fővárost, Tripolit. Az ellenzék hétfő estére újabb megmozdulást hívott össze a belvárosi Zöld térre, ami növeli az újabb összecsapások veszélyét.

Tripoliban hétfőn zárva tartottak az iskolák, a kormányhivatalok, és az üzletek nagy része.

Kadhafi egyik fia, Szaif al-Iszlám Kadhafi hétfőre virradóra elmondott televíziós beszédében polgárháború veszélyére figyelmeztetett. Líbiában valós veszély lehet az ország több részre szakadása, tekintettel a mélységes törzsi megosztottságra, valamint a Tripoli és Bengázi közötti történelmi vetélkedésre.

Iszlám egyházi vezetők egy csoportja fatvában (vallásjogi állásfoglalásban) szólított fel hétfőn az ország lakosságát a líbiai vezetés elleni felkelésre, és a bebörtönzött tüntetők szabadon bocsátását követelte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Líbia - Több horvát cég mellett az INA is evakuálja líbiai alkalmazottait

Több horvát céggel együtt a Mol leánycége, az INA is evakuálja líbiai alkalmazottait.
Tovább olvasom