Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Egymilliós bírság a Montessori Iskolának

Egymillió forintra bírságolta az Oktatási Hivatal (OH) a Montessori Iskolát, mert a tanári karban nem volt elég szakképzett pedagógus, és akik ott dolgoztak, azokat is szabálytalanul foglalkoztatták. Nem tartották be a csoportbontásra, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekekre vonatkozó szabályokat sem. Mindezek miatt az OH az intézmény működési engedélyének felülvizsgálatára kérte a fővárosi főjegyzőt, illetve a Magyar Államkincstárnál és a Fővárosi Főügyészségnél is eljárást kért az ügyben.
A Montessori Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola annak idején azzal került a figyelem középpontjába, hogy ott állítólag kivételeztek Gyurcsány Ferenc fiával az érettségin. A szülők bejelentése nyomán az OH vizsgálatot indított az ügyben, meghallgatta a szülőket, a pedagógusokat, az intézmény vezetőjét és az érettségi vizsgabizottság elnökét is. A hivatal végül nem talált olyan törvénysértést, amely az érettségi vizsga eredményeinek megsemmisítését indokolná, a vizsgálat azonban megállapította: az iskola működésével több ponton is megsértette az közoktatási törvényt.

A pedagógusok csaknem háromnegyedét például megbízásos szerződéssel foglalkoztatták - pedig a közoktatási törvény azt írja elő, hogy a tanárok legalább 70 százalékának tartós munkaviszonyt kell biztosítani. Egy másik szabály azt írja elő, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket csak a szakemberek által javasolt iskolák egyikébe lehet beíratni - az Oktatási Hivatal ezzel szemben több gyereket is talált, akiket nem vehetett volna fel a Montessori, mert oda nem javasolták őket - mondta a Független Hírügynökségnek szerdán Bakonyi László, az OH elnöke. Az iskolát kedden értesítették a döntésről, amely a kézhezvételtől számított 15 napon belül lép hatályba.

A hiányosságok egy részét azonnal, a többit a szeptemberi iskolakezdésig kell pótolnia az intézménynek - ezt az OH még ősszel újra ellenőrzi majd. A bírság ellen az oktatási minisztériumnál fellebbezhet az iskola. Ha ezt elutasítják, és nem tud fizetni, végső esetben az OH is behajthatja a büntetést a bíróság, illetve az államkincstár segítségével. A működési engedély felfüggesztéséről, illetve visszavonásáról a fővárosi főjegyző dönthet, de csak bírósági eljárás után.

Olvasóink írták

  • 1. Goldmund 2008. július 31. 22:15
    „Először is, hogy kerül ez a külföldi hírek közé? El akarják dugni az olvasók elől?

    Másrészt: mi lesz azokkal a diákokkal, akiknek évek teltek el az életükből úgy, hogy nem tanulták meg az anyagot? Minimum vissza kéne fizetnie az iskolának a beszedett tandíjat, ill. gyermekenként és ott töltött évenként kártérítést kéne fizetnie. A kártérítés alapja lehetne a gyerek éveken át való etetésének, ruházásának költsége. Hiszen nekik valahol most újra kell járniuk azokat az éveket, és ennyivel tovább kell a szüleiknek eltartaniuk őket.

    És a fentiek miatt a jövőben jobban oda kéne figyelnie a hatóságoknak, hogy az ún. alternatív iskolákban mi folyik oktatás címén.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Budapesti felvételek a belgrádi zavargásokról szóló videón

Budapesti zavargásokról készített felvételekkel vegyítve rakott fel kommentár nélküli videót a keddi… Tovább olvasom