Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Beiktatták hivatalába az új egyiptomi elnököt

Az eskütételt követő ünnepségen az elnöki palotában tizenöt állam-, illetve kormányfő, és negyvenöt magas rangú, főleg arab országokból érkező politikus vesz részt.
Letette esküjét vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom új elnöke a kairói alkotmánybíróság nagytermében.

Szíszi nem egész egy évvel azután vált az észak-afrikai ország államfőjévé, hogy tavaly július 3-án - akkor még a fegyveres erők főparancsnokaként - megfosztotta hatalmától az ország első demokratikus úton megválasztott elnökét, az iszlamista Mohamed Murszit. A május 26-28. között tartott választásokon a tábornagy a szavazatok közel 97 százalékával aratott elsöprő győzelmet egyetlen ellenfelével, a baloldali Hamdín Szabbáhival szemben.

A vasárnapi ceremónia elején a koránból olvastak fel, majd Máher Számi az alkotmánybíróság elnökhelyettese tartott beszédet, aki Szísziről mint "forradalmár katonáról" beszélt, miután hangsúlyozta, hogy a tavaly nyári hatalomváltás nem államcsíny, hanem a 2011-es felkelés utáni második forradalom volt. Számi úgy fogalmazott: az elmúlt idők erőszakos összecsapásainak áldozatai most "elégedetten tekintenek le ránk. Ők meghaltak, hogy mi élhessünk."

Számi ezenkívül méltatta Adli Manszúr átmeneti államelnök érdemeit, aki, mint mondta, Egyiptom történelmének egyik legnehezebb időszakában vette át az ország irányítását.

A főváros déli részén, a nílus-parti el-Maádi negyedben található épületben az átmeneti kormány tagjain kívül jelen volt Egyiptom számos vezető politikai és társadalmi személyisége is. Egymás mellett ült a kopt keresztény pápa, és a szunnita világ szellemi központjának számító al-Azhar mecset és egyetem vezető imámja, akik már az elnökválasztást megelőző kampányidőszak számos transzparensén is együtt voltak láthatók Szíszivel.

Az egyiptomi elnökség sajtóirodája által közreadott képen Abdel-Fattáh esz-Szíszi újonnan megválasztott egyiptomi elnök leteszi esküjét a kairói alkotmánybíróság nagytermében.
Az egyiptomi elnökség sajtóirodája által közreadott képen Abdel-Fattáh esz-Szíszi újonnan megválasztott egyiptomi elnök leteszi esküjét a kairói alkotmánybíróság nagytermében.


A lakosság mintegy tíz százalékát kitevő keresztény kisebbség és a muzulmán többség közti viszony megsínylette a tavaly nyáron megbuktatott iszlamista rezsim egy éves kormányzását, s azóta mind a vallási vezetők, mind pedig az állam képviselői azon vannak, hogy a kapcsolatok normalizálódását jelezzék.

Az eskütételt követő ünnepségen az elnöki palotában tizenöt állam-, illetve kormányfő, és negyvenöt magas rangú, főleg arab országokból érkező politikus vesz részt. Az Európai Unió és az Egyesült Államok alacsonyabb rangú képviselőket küldött, amit megfigyelők az iszlamista Mohamed Murszi elnök tavaly nyári megbuktatásakor meghirdetett útiterv alakulásával, és az elnökválasztást körülvevő politikai légkörrel kapcsolatos fenntartások jeleként értékelték.

A Murszi elmozdítása ellen tiltakozó tömegek és a biztonsági erők közti összecsapások egyes források szerint másfélezer emberéletet követeltek. Nemzetközi emberi jogi szervezetek ugyanakkor 30 ezerre teszik a bebörtönzött ellenzékiek számát.

Vasárnapot a hatóságok a héten váratlanul munkaszüneti napnak nyilvánították, hogy minél többen figyelemmel követhessék Szíszi hivatalba lépését. Országszerte fokozott biztonsági előkészületek előzték meg a vasárnapi eskütételt. A forradalom jelképes színhelyét, a Tahrír teret már szombaton szögesdróttal vették körül. A Tahríron számos neves előadóművész tart koncertet, és várhatóan hatalmas tömegek fogják ünnepelni új elnöküket.

Szíszi a délután folyamán az elnöki palotában veszi át ünnepélyesen az ország irányítását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarul beszéltek a pozsonyi kávézóban, verekedés lett a vége

A szlovák államfői iroda egyik alkalmazottja két magyarul beszélő nővel kiabált, mert irritálta a… Tovább olvasom