Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Barack Obama megtartotta külpolitikai nagybeszédét

Tervei szerint csökkentené az Irakban szolgáló csapatok számát, de több katonát küldene Afganisztánba az amerikai demokrata elnökjelölt. Barack Obama szenátor kedden az amerikai fővárosban, Washingtonban (DC) mondta el külpolitikai nagybeszédét.
A demokrata elnökjelölt a közeljövőben várhatóan elutazik Afganisztánba, de ennek időpontját egyelőre -biztonsági okokból- nem közölték.Ha megválasztanák, Obama az Egyesült Államok elnökeként 2010-re kivonná Irakból az amerikai csapatokat, míg Afganisztánba 10 ezer további katonát küldene a tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat elleni küzdelemhez.

Obama riválisa, a republikánusok jelöltje John McCain korábban többször is azzal kritizálta a demokrata elnökjelöltet, hogy ellentmondásosak a nézetei Irakkal kapcsolatban. McCain szenátor egyébként a közelmúltban kritizálta a Bush kormányzatot is a súlyosbodó afganisztáni helyzet miatt.

"Ha megválasztanak elnöknek, megoldom a háborús helyzetet Afganisztánban, csakúgy, ahogyan tettük azt Irakban is az átfogó győzelmi stratégiánknak köszönhetően."-mondta McCain egy Új-Mexikóban rendezett gyűlésen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt év múlva megszűnik a sorkatonaság Litvániában

Litvánia - Litvániában 2013-tól nem lesz kötelező a sorkatonai szolgálat. A vilniusi parlament… Tovább olvasom