Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

A szlovák rendőrség agyonlőtt egy rendőröket foglyul ejtő férfit

A szlovák rendőrség egész éjszakán át tartó hajsza után hétfő hajnalban agyonlőtt egy fegyveres bűnözőt, és kiszabadította az általa túszként magával hurcolt két rendőrt - közölte az országos rendőrfőnök hétfőn.

Szemtanúkra és nem hivatalos rendőrségi forrásokra hivatkozó szlovák médiabeszámolók szerint a dráma vasárnap késő este, a Pozsonytól keletre fekvő Vágkirályfán (Kralova nad Vahom) kezdődött. Egy rendőr és egy rendőrnő rutinellenőrzés céljából megállított egy személygépkocsit két férfi utassal. Amikor megállapították, hogy a gépkocsi vezetője körözött bűnöző, az illető gázt adott és elhajtott. A rendőrök üldözőbe vették. A menekülő bűnöző autójával végül egy út menti oszlopnak ütközött. A rendőrök a sofőr útitársát elfogták, a bűnöző azonban egy közeli házba menekült. Amikor a rendőrök ott őrizetbe akarták venni, ő lőfegyverrel fenyegetve arra kényszerítette őket, hogy szálljanak be vele együtt a rendőrautóba.

Ezután a férfi két túszával egész éjszaka céltalanul autózott több járáson át, míg végül egy különleges rendőri egység Nagysurányban (Surany) végzett vele, és kiszabadította a túszokat.

Jan Packa rendőrfőnök elmondta, hogy a rendőrség megpróbált tárgyalni az emberrablóval, de ez nem vezetett eredményre. Ezért úgy döntöttek, hogy mesterlövészeket vetnek be, mivel a férfi megsebesíthette, sőt meg is ölhette volna az általa fogva tartott két rendőrt. Az akcióban az elrabolt rendőrnő könnyű sérüléseket szerzett, társa pedig sértetlenül került ki a hajszából.

A körözött bűnözőt korábban Csehországban rablásért 13 és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Olvasóink írták

  • 8. taxigabor 2010. július 19. 17:22
    „Ők legalább tették dolgukat: Nem ugy mint .......”
  • 7. meir 2010. július 17. 15:27
    „Kovetendo Pelda!!!
    a "magyarok nyulai"-t sem elfogni kell,hanem ott helyben a falhoz es........ahogy azt ilyenkor szokas!!”
  • 6. NemBélánakHívnak 2010. július 13. 18:09
    „Jan Packa nem packázott!”
  • 5. zoli78 2010. július 13. 08:05
    „Követendő profizmus, lehet tanulni.”
  • 4. Dörgés 2010. július 12. 22:09
    „Itt a tan példa. Lehet tanulni.”
  • 3. háté 2010. július 12. 20:36
    „Helyes, követendő példa.”
  • 2. Jandex 2010. július 12. 20:25
    „Ez a beszéd,a többi csak fecsegés!”
  • 1. Vallaloid 2010. július 12. 18:37
    „Így kell ezt csinálni, nem törni, zúzni! Meg sporoltak egy csomo pénzt az államnak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajóbaleset: hétfőn hazaindul a csoport

Öt nappal a Delaware folyón történt végzetes hajóbaleset után hétfőn hazautazik Philadelphiából az a magyar csoport, amelynek két tagja odaveszett a tragédiában. Tovább olvasom