Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

A személyszállításra is kiterjedt a németországi vasutassztrájk

A munkabeszüntetés jelentős fennakadásokat okozott a szerdai reggeli munkakezdés idején. A teherszállítási ágazatban már kedd délután óta sztrájkolnak.
Németországban a Deutsche Bahn (BD) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezete (GDL) szerdán kiterjesztette sztrájkját a személyszállító vonatokra.

A munkabeszüntetés szerda hajnali 2 órakor kezdődött és 43 óra után, csütörtök este 21 órakor ér véget. A teherszállítási ágazatban már kedd délután óta sztrájkolnak.

A munkabeszüntetés jelentős fennakadásokat okozott a szerdai reggeli munkakezdés idején, több millió ingázónak és utazónak kellett más közlekedési eszközt választania, vagy várakoznia a sztrájk idején is közlekedő vonatokra.

A DB szerint a legtöbb járat Berlin, Frankfurt és Mannheim térségében maradt ki. A vasúttársaság rendkívüli menetrendet állított össze, ezt a cég honlapján közölték. A távolsági vonatok nagyjából harmada közlekedik majd, és a regionális járatok legkevesebb 15 százalékát is el tudják indítani.

A sztrájk érinti a BD által üzemeltetett nagyvárosi gyorsvasutakat (S-Bahn) is, így sokan a közösségi közlekedés más fajtáit választják. Berlinben például a megszokottnál is nagyobb volt a tömeg szerda reggel a metrókon.

A GDL az utóbbi nyolc hónapban már hetedszer hirdetett sztrájkot. A csaknem 200 ezer embert foglalkoztató DB 20 ezer dolgozóját képviselő szakszervezet egyebek között 5 százalékos béremelést követel, és el akarja érni, hogy ne csak a mozdonyvezetők, hanem valamennyi vasutas nevében is tárgyalhasson a bérekről. A tárgyalások a munkaadóval tavaly kezdődtek, és az előző héten véget ért, 16. fordulón sem vezettek eredményre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexpartikon vettek részt a drogellenes ügynökök, lemondott a vezető

Az amerikai kábítószer-ellenes hatóság vezetőjenem értett egyet azzal sem, hogy Barack Obama… Tovább olvasom