Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

A német E.ON cég felelős az európai áramkimaradást

A német E.ON cég hétfőn bejelentette, hogy ők a felelősek a több nyugat-európai országot sújtó hétvégi áramkimaradásokért. Több millió ember maradt áram nélkül vasárnapra virradóra Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában.
Az E.ON közölte, hogy áramhálózata azután terhelődött túl, hogy egy, az Ems-folyó németországi szakasza felett átívelő elektromos vezetéket lekapcsoltak a rendszerről, mert az akadályozta egy luxushajó biztonságos továbbhaladását. A cég igazgatóságának egyik tagja örömét fejezte ki afelett, hogy az intézkedésnek nem lettek komolyabb következményei, és hozzátette: az európai áramszolgáltatók közötti együttműködésnek köszönhetően hamar sikerült megoldani a problémát.

A érintett területek politikusai közben arra szólították fel az elektromos társaságokat, hogy ügyeljenek jobban hálózataik karbantartására. Romano Prodi olasz kormányfő egy központi európai energiahatóság felállítását szorgalmazta.

A teljes európai összeomlást az akadályozta meg, hogy működésbe lépett az az automata biztosítékrendszer, amely ilyenkor a fogyasztók meghatározott részét lekapcsolja a hálózatról.


Közben az E.ON szintén hétfőn bejelentette, hogy elfogadja azokat a feltételeket, amiket a spanyol kormány támasztott az ország legnagyobb áramszolgáltató cégének felvásárlásához. A német cég már hónapok óta próbálja megszerezni az Endesa nevű céget, aminek tízmillió fogyasztója van Spanyolországban.

A német "rövidzárlat" miatt Franciaországban mintegy ötmillió fogyasztó, azaz a lakosság 10 százaléka maradt áram nélkül. Értesülések szerint Franciaországban évtizedek óta nem volt ilyen méretű áramkimaradás. Hasonló áramszünetek voltak Olaszország, Belgium és Spanyolország több körzetében is.

Áram nélkül maradtak a háztartások több német tartományban, így Észak-Rajna-Vesztfáliában, Bajorországban, Baden-Württembergben és Saarvidéken, de az áramszünet csekélyebb mértékben szinte az összes tartományt sújtotta. Az országban a legnagyobb csapás ugyanakkor a német államvasutat érte, több mint száz vonat hosszabb-rövidebb ideig tartó megállásra kényszerült. Rövid időre megbénult a forgalom a kölni repülőtéren, s átmeneti ideig a tartalék aggregátorok üzembe helyezésére volt szükség.

Az RWE szóvivője kora hajnalban még azt állította, hogy az áramszünetet a hálózatnak a hirtelen lehűlés miatti túlzott terhelése okozta. Reggeli közlése szerint a hálózatban alacsony frekvenciát észleltek, amit egy erőműben történt meghibásodás okozhatott. Mindazonáltal a vállalat a valódi okot illetően még a délelőtt folyamán is "sötétben tapogatódzott."

Az E.ON szóvivője kora délután elismerte, hogy a hatóságok még mindig nem tudják a hiba okát. A vállalat képviselője szerint nem kizárt, hogy a valódi ok feltárása napokat, sőt heteket vehet igénybe. Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az E.ON még a nap folyamán közleményt hoz nyilvánosságra.

Az áramkimaradás okozta esetleges személyi sérülésről, illetve különösebb anyagi károkról nem érkezett jelentés. sérülésről, illetve különösebb anyagi károkról kora reggelig nem érkezett jelentés.

Közös európai áramszolgáltatási hatóságra lenne szükség - jelentette ki Romano Prodi olasz miniszterelnök vasárnap, a több nyugat-európai országot érintő előző esti áramkimaradás után.

Egymásra vagyunk utalva, de egy közös hatóság hiányában mégsem tudunk egymásnak segíteni. Teljesen ellentmondásos helyzet, hogy miközben számos európai hálózat és kapcsolat létezik, nem működik központi európai hatóság az energiaellátás terén" - nyilatkozott Prodi az ANSA olasz hírügynökségnek.

Vasárnap este Kóka János gazdasági miniszter közölte, Magyarország csatlakozik a Romano Prodi olasz miniszterelnök által tett javaslathoz, miszerint közös európai áramszolgáltatási hatóság felállítására lenne szükség.

Magyarország újra szorgalmazza azt a januárban az EU-nak tett és azóta több alkalommal megismételt javaslatát, hogy jöjjön létre egy európai energetika felügyeleti központ. A miniszter hozzátette: ez a monitoring központ figyelné az EU-s áramszállítási útvonalak kapacitását, terheltségét, állapotát, folyamatos információkat kapna és adna a rendszerirányítók számára, hogy hol milyen szűk keresztmetszetek vannak.

Kóka János elmondta, november 14-re Budapestre hívta egy napos konferenciára a közép-kelet-európai országok energetikával foglalkozó minisztereit. A tanácskozás témáit - a hétvégi nyugat-európai események miatt - kibővítik a regionális villamosenergia rendszerirányítás kérdéseivel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra ítélték Szaddám Huszeint

Emberiesség elleni bűntettek miatt halálra ítélték vasárnap Szaddám Huszein volt iraki elnököt, akit… Tovább olvasom