Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Az elektronikus könyv a sztár a Frankfurti Könyvvásáron

Ismét megkondítják a lélekharangot a nyomtatott könyvek fölött: az elektronikus könyv a sztár az idén a papírkönyvek Mekkájában, a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Frankfurti Könyvvásáron.

Ha csak a számokat nézzük, a könyves szakma látszólag egészséges: az újdonságok száma Frankfurtban az idén megközelíti a 400 ezret, és körülbelül 300 ezer látogatót várnak a vasárnapig tartó megarendezvényre. Frankfurtban minden évben egy-egy országra megkülönböztetett figyelem irányul, ás ez az ország az idén Törökország. A Sony és az Amazon szolgáltatók "elektronikus irodalmat" kínáló, a korábbiakhoz képest jóval filigránabb készülékei azonban még Törökországról is elvonhatják a figyelmet.

Az Amazon például Kindle névre hallgató 300 grammos, szembarát képernyővel felszerelt készülékkel szeretné meghódítani az európai piacot, miután az amerikain 2007 őszén már bemutatkozott vele. Az Egyesült Államokban a készülék, átszámítva, alig 250 euróba (63 ezer forint) kerül, és az első szállítmány darabjait vitték, mint a cukrot. Birtokosa bevásárolhat az Amazon elektronikus könyvesboltjában, mintegy 180 ezer cím között válogatva, egy-egy "példány" gyakran még a felébe sem kerül annak, amennyit a nyomtatott kiadásért elkérnek. A Kindle-hoz nincs szükség számítógépre, mint letöltő állomásra, az "anyagot" kábel nélküli internetes összeköttetéssel közvetlenül a készülékre varázsolják.

Az egyéni elektronikus könyvtár előnyei közé sorolják a helymegtakarítást, a gyakorlatilag korlátlan választékot, és hogy a saját elektronikus könyvtárat szinte minden időben, és mindenütt használni lehet. Németországban az S. Fischer kiadó már bejelentette, hogy 2009 elejétől elektronikus könyveket is fog ajánlani, amennyiben addig sikerül tisztázni a szerzői jogokat, vagy azt, hogy Németországban a könyv továbbra is kötöttáras termék legyen.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

60. Frankfurti Könyvvásár

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött kedden a Frankfurti Könyvvásár. A 60. alkalommal megrendezett… Tovább olvasom