Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

A XIV. drámaíró verseny eredménye

Lackfi János a zsűri díját, Szabó T. Anna pedig a közönségdíjat kapta a XIV. Drámaíró versenyen.

A legjobb rendező díjában Romvári Gergely részesült, Vörös István Zsírfelirat című művének bemutatásáért.

A legjobb színész díjat Végvári Tamás vehette át Lackfi János a Sajtgyári capriccio avagy Három nővér sajtmártásban című művében nyújtott alakításáért. A legjobb színésznő Szőlőskei Tímea lett, aki Vörös István darabjában alakította Verát, a Szokatlan Alkotások Raktárának művészeti kurátorát. A Budapesti Kamaraszínház igazgatója Nagy Cilit különdíjjal jutalmazta; a színésznő, aki Szabó T. Anna A fekete kutya című darabjában Kakast, a szobrászt alakította, az új évadban főszerepet kap majd a teátrumban egy darabban.

Lackfi János
Lackfi János


Lackfi János az MTI-nek elmondta: miután szombat délután négy órakor kisorsolták a drámák témáját - ami egy amerikai sajtszobrászról szólt - vasárnap este tízig kellett végeznie az írással.

"Szerencsére én már hatra befejeztem a munkát, így maradt idő konzultálni a rendezővel, Szurdi Miklóssal. A szoros határidő persze nem mindig segít az írásban, de mint mondani szokták: ez a legjobb múzsa" - tette hozzá Lackfi János.

A költő Sajtgyári capriccio avagy Három nővér sajtmártásban című művében a "hrabali groteszket" és "csehovi leborultságot" hozta közös nevezőre. Mint elmondta: a wisconsini sajtszobrász történetét magyar, falusi környezetbe helyezte át. "A fiatal szobrász egy vidéki sajtgyárban kezd absztrakt szobrokat készíteni. Megpróbál kitörni, ezért áttér a realista alkotásokra, de mint az csehovi drámákban történni szokott, végül visszakerül oda, ahonnan elindult" - foglalta össze az egyfelvonásos színdarab cselekményét az író, aki elmondása szerint azokat a témákat igyekezett belesűríteni a szövegbe, amik amúgy is foglalkoztatják.

"Magam falusias környezetben élek, így vannak tapasztalataim, elképzeléseim arról, hogy működnek ezek a dolgok" - tette hozzá.
A közönségdíjas Szabó T. Anna a verseny tanulságait emelte ki. "Nekem nagyon jót tesz a szoros határidő, a szövegnek viszont nem biztos. Én általában lassan írok, napokra elteszem a szöveget, hogy aztán kijavíthassam, ez most elmaradt. Viszont sokat tanultam az előadásból, a közös munkából" - mondta a költő. Hozzátette: az elkészült szöveget befejezettnek tekinti, de valószínűleg az abban ábrázolt karaktereket későbbi írásaiban felhasználja majd.

"Én a drámai szálat kerestem a történetben, végül egy küszködő magyar szobrászlányról írtam, akit meglátogat a sajtszobrászatból remekül élő nagynénikéje" - mondta a cselekményről Szabó T. Anna, aki a szövegbe Az ember tragédiájából is csempészett utalást. "Kevesen tudják, de szerepel a sajt Madách művében, mégpedig a XII. színben, a Falanszterben. Mivel ezt is belevettem, a dráma vége komédiába csúszik" - tette hozzá a költő.
A drámákat a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában adták elő nyolcórás próba után hétfő este, a magyar dráma napján - így emlékezve Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára.

Vörös István Zsírfelirat című darabját Romvári Gergely rendezte, Szabó T. Anna A fekete kutya írását Léner András, Lackfi Jánosét pedig Szurdi Miklós. Az előadásokban Szabó Erika, Rák Kati,Tóth Judit, Albert Péter, Végvári Tamás, Bank Tamás, Nagy Cili, Jánosi Dávid, Xantus Barbara, Szalay Kriszta, Bozsó Péter, Jantyik Csaba, Tallós Rita, Szőlőskei Tímea, Lévay Viktória, Cs. Németh Lajos, Kerekes József és Szűcs Péter Pál működött közre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

National Book Award szavazás

A szavazók a hatvanéves múltra visszatekintő díj történetének legnagyszerűbb regényét választhatják… Tovább olvasom