Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Szeretni gyermeket, egymást, a munkát

Komárom önkormányzata minden évben köszönti az arany-, gyémánt- és vasdiplomás, a nyugdíjba vonuló és a pályakezdő pedagógusokat. A rendezvényre korábban mindig novemberben került sor, tavaly azonban nem várt körülmények miatt a köszöntés elmaradt, így azt márciusban pótolták.

– A pedagógiai hivatás az emberekkel való társas együttlét, a másokban rejlő képességek felismerésének, készségének fejlesztése. Az önök munkája a legnemesebb szolgálatok egyike. A tudás kibontása nem csupán feladat, hanem küldetés, olyan küldetés, melyen akár a haza, az ország sorsa is múlhat. Ezt a szolgálatot nem lehet szeretet nélkül végezni. Szeretni kell a gyerekeket, egymást, a munkát – mondta köszöntő- beszédében Turi Bálint alpolgármester.

A három nemzedék találkozóján köszöntötték a színes diplomásokat.
A három nemzedék találkozóján köszöntötték a színes diplomásokat.


A rendezvényen elsőként a pályakezdő óvónők, tanítók, tanárok, gyógypedagógusok tették le az esküt. Nyolcuk közül négyen frissdiplomások, míg négyen már régebb óta helytállnak a munkában, azonban úgy döntöttek, hogy felnőtt fejjel egy másik végzettséget is szereznek. 2014-ben négy pedagógus vonult nyugdíjba, köztük Bodó Jánosné, Hodosi Zsigmondné, Krülp Béláné és dr. Trugly Katalin.

Köszöntötték azokat a pedagógusokat, akik 50, 60, illetve 65 évvel ezelőtt vehették át diplomájukat. Balogh Lászlóné, Jenei Jánosné, Lantos István, Pőcze Lászlóné és dr. Proceller Tamásné 1964-ben, míg Udvardi Lászlóné 1954-ben, Prohászka Marcell pedig 1949-ben kezdett tanítani Komárom valamelyik iskolájában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön szerint is gyönyörű ez a tatai platánfa?

Véget ért a szavazás Az európai év fája versenyben, ahol nagy eséllyel indult a tatai platánfa is. Az eredményért kattintson a cikkre. Tovább olvasom