Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Közösségi házat avattak Oroszlányban

Az Oroszlány mellett fekvő Német- és Nyíres-dűlőben élő, főként roma lakosság életének segítésére az önkormányzat pénteken közösségi házat adott át, melyet pályázati támogatásból vásároltak meg, majd közművekkel látták el.
 
A ház kialakítása egy program része, amelyben szociális munka, oktatás és képzés, valamint egészségvédelmi elemek is szerepelnek, 19 férfi kőművessegéd képzést kap, 19 nőt pedig háztáji termelésre oktatnak - mondta el az átadás előtt a polgármester az MTI-nek.

Takács Károly (Fidesz-KDNP) hozzátette, az érintettek közreműködésével kívánnak esélyt adni a hátrányos helyzetű embereknek sorsuk jobbra fordításához, ami Oroszlányban speciális probléma, mert a város lakosságának tíz százaléka a roma kisebbséghez tartozik.

A polgármester tájékoztatása szerint a program folytatásaként a város egy munkásszállóban szeretne szociális bérlakásokat kialakítani, ehhez 200 millió forintos pályázatot nyújtanak be még augusztusban.

Az önkormányzat a Német- és a Nyíres-dűlő közelében megvásárolt egy családi házat, ahová bevezettette az ivóvizet és a csatornát. Az épület felújítási munkálataiban a dűlőben élők is részt vettek. A ház átadásával téli hónapokban biztosítható a telepen élők számára a tisztálkodás és a melegedés lehetősége.

Mátics Katalin, az önkormányzat szociális szolgálatának vezetője elmondta, a közösségi házban a szociális munkán túl a mindennapi életvezetéshez, a beilleszkedéshez, a munkába való visszajutáshoz, a gyermekek iskolai hátrányainak leküzdéséhez nyújtanak segítséget. A szakemberek a legfontosabbnak azt tekintik, hogy folyamatosan jelen legyenek a területen.

A Német- és a Nyíres-dűlőben 340 ember lakik hétvégi házakban, közülük 130 iskoláskorú fiatal. A lakók 90 százaléka a létminimum alatt él, 40 százaléka adósságterhekkel küzd. Végzettségük a legtöbbször nyolc általános iskolai osztály, egyharmaduk dolgozik rendszeresen.

Korábban Oroszlány központjában lebontották a leromlott állapotú bérlakásokat. A lakók a lelépési pénzből a dűlőkben vásároltak vagy béreltek olyan ingatlanokat, amelyek nem lakóháznak épültek.
Az oroszlányi szociális szolgálat nyár középén zárt le egy egyéves programot, melyben lakást béreltek korábban a dűlőkben élő embereknek és szakmához juttatták őket. A programba 23 embert vontak be, akik közül egyetlen egy sem morzsolódott le. A családtagokkal együtt 38 ember jutott jobb lakhatási és életfeltételekhez - tette hozzá Mátics Katalin.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset a 81-es főúton Kisbérnél

Halálos baleset történt a 13-as és a 81-es út kereszteződésében Kisbérnél. Tovább olvasom