Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Autós üldözéssel végződött az ékszerbiznisz az autópályán

Előállítottak egy román férfit, aki társával az M1-es autópályán kocsikat próbált megállítani, hogy aranynak látszó ékszereket kínáljon pénzért cserébe, majd a helyszínre érkező rendőrök láttán elmenekült - mondta el az MTI érdeklődésére kedden az ORFK szóvivője.
Bényi Mónika közölte: a sztráda 35-ös kilométerénél, a Budapest felé tartó oldalon igyekezett megállítani a férfi autókat német rendszámú gépkocsijához, segítségkérés címen. Egy brit rendszámú autó meg is állt, s a benne ülők adtak is pénzt a férfinak. A szóvivő szerint őket is meghallgatják majd.

Eközben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra bejelentés érkezett, hogy az autópályán gyanúsan viselkedik egy német rendszámú autó sofőrje. Egy járőrpár a helyszínre sietett, de a sofőr az igazoltatás alól kibújva menekülni kezdett. A rendőrök erősítést kértek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai ekkor áteresztő pontokkal lassítani kezdték a főváros felé tartó forgalmat.

A menekülő autó előbb koccant egy személyautóval, majd hátulról belerohant egy másik autóba. A vétlen kocsiban ülők közül ketten könnyebben megsérültek, míg a menekülő kocsi utasa, egy nő súlyosan megsérült. Őt a budapesti Szent János kórházba szállították. A román sofőrt a bicskei rendőrkapitányságra állították elő. A történteket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Olvasóink írták

  • 3. Lívia66 2011. augusztus 23. 19:17
    „DZsuzsa . Ez már velem is előfordult, az audi lehajtója után.Megálltam és először egy nagyot röhögtem, aztán az ablakot felemelve,a kocsit a risztóval belülről lezárva , a telefont a fülemhez emeltem , szörnyen elkomolyodva...A kocsi mögöttem 120-szal lőtt ki... :)) Már bánom, hogy tényleg nem hívtam rendőrt.....”
  • 2. DZsuzsa 2011. augusztus 23. 15:05
    „kb két hete minket is megállítottak ilyenek a szentiváni lehajtónál, mondván kifogyott a benzinük mind a két autóból és rézgyűrűt próbáld volna nekünk adni hogy hozzunk nekik benzint. Még Allahnak is imádkozott.... egymás után állították meg az autósokat 2 ember.”
  • 1. csapdlecsacsi 2011. augusztus 23. 13:16
    „Reggel egy - szerintem cseh rendszámú - merci igen lassan haladt Pest felé és a sofőr a letekert ablakon bal kezét kidugva próbálta az őt előzőket leinteni. Én ezt láttam ma Tatabányánál...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendőrőrs elé rakta a kertben talált bombát egy nyergesújfalui férfi

Egy napig otthon őrizgette a rozsdás bombát a nyergesújfalui férfi, aztán elvitte a kocsmába. Ott mondták neki, hogy vigye a rendőrségre. Tovább olvasom