Komárom és környéke

2015.05.27. 10:44

Átvilágítás – Az Állami Számvevőszék vizsgálja az almásfüzitői önkormányzatot

Nemrégiben megkezdte az Állami Számvevőszék az almásfüzitői önkormányzat teljes átvilágítását. A legutóbbi testületi ülésen a képviselők lemondtak az illetményük huszonöt százalékáról, s döntöttek az iskola ügyében: szeptembertől ugyanúgy működtetné a falu az intézményt.

Gecsei Ádám


A legutóbbi testületi ülés Almásfüzitőn ismét a megszorításokról szólt. A település közel 750 millió forintos megtakarítása ragadt bent a Buda-Cashnél – emiatt kénytelenek meghúzni a nadrágszíjat. 2015-re a faluvezetők 644 millió forintos költségvetést szavaztak meg, ám a brókerbotrány után ezt 515 millió forintra csökkentették.

„A képviselők részéről történt egy felajánlás. Miszerint a javadalmazásuk huszonöt százalékáról lemondanak addig, amíg a pénzügyi helyzetünk nem stabilizálódik. Ez közel 1,2 millió forintot jelent. Sajnos az 515 millió forintra csökkentett költségvetésünkre sincs fedezet. Számításaink, jelenlegi ismereteink szerint körülbelül június végéig életképes az önkormányzat" – panaszolta [namelink name="Karánsebesy Lukács"] polgármester.

„Mindenképpen keressük a megoldást, hogyan lehet túlélni ezt az évet. Az alapvető gond az, hogy hiába áll a törvény mellettünk, a rendőrségi zár miatt az értékpapírjainkhoz sem tudunk hozzájutni. A testületnek sajnos megszorító intézkedéseket kellett hoznia. Most visszatartjuk az összes önkormányzati dolgozó jutalmát, amit, ha legalább a pénzünk egy részéhez jutunk, megkapnak. Hangsúlyozom, nem elvettük ezt a pénzt" – fogalmazott Karánsebesy Lukács polgármester, aki a botrány után a teljes jutalmáról lemondott (ez 1,7 millió forint – a szerk.).

Borult időjárás, sötét jövőkép. Jelen állás szerint június végéig életképes az önkormányzat – mondja Karánsebesy Lukács (felvételünkön).

Borult időjárás, sötét jövőkép. Jelen állás szerint június végéig életképes az önkormányzat – mondja Karánsebesy Lukács (felvételünkön).

A képviselő-testület a jelenlegi helyzetük figyelembevételével elkészítette Almásfüzitő gazdasági programját is. „Úgy határozott a testület, hogy jelen helyzetben ez elfogadható, de amint a pénzügyi kérdések rendeződnek, ezt felül kell vizsgálni" – folytatta a polgármester, aki szerint még mindig nem tudnak semmi konkrétumot: leginkább az újsághírekre hagyatkoznak. „Jövő héten már szeretnénk eljutni azokhoz a szervekhez, akiket eddig levélben megkerestünk. Több helyről választ sem kaptunk, míg máshol türelmet kértek" – tájékoztatott Karánsebesy Lukács.

Felmerült a község vezetésében, hogy az általános iskolájuk működtetését átadják a Kliknek szeptembertől. „Meghoztuk a végső döntést, még ebben a nehéz helyzetben is vállaljuk, hogy működtetjük az intézményt" – tudtuk meg a faluvezetőtől.

A hónap elején az Állami Számvevőszék megkezdte az önkormányzat teljes átvilágítását. „A %BBbrókerező%AB önkormányzatokat világítják át, úgy tudom, negyvenet. Azokat a településeket nevezik így, akiknek valamilyen brókercégnél volt elhelyezve a megtakarításuk. Ezt a brókerezést kikérem magunknak, mert úgy gondolom, hogy brókerezni állampapírral nem lehet. Ha távol-keleti, nagy kockázatú részvényekbe fektettünk volna, akkor megérteném a kifejezést, de így nem" – emelte ki Karánsebesy Lukács, aki hozzátette: a Buda-Cash a település megtakarításából létrehozott portfóliót kezelte, aminek 87,5 százaléka állampapír. A portfólió abból keletkezett, hogy a ’90-es évek elején a gazdasági társaságok részvényekkel váltották meg a területeiket az önkormányzatoknál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!