Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Négyszer hat

A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó, mint az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, nemrégiben arról beszélt, az ma már csak illúzió, hogy egyre jobban fogunk élni. Rogán Antal, a nagyobbik kormányzó párt frakcióvezetője ezzel egy időben azzal biztatta olvasóit egy interjúban, hogy a szegénység velünk marad. Orbán Viktor viszont azt ígérte, ha a következő választáson kapnak még négy évre kormányzati lehetőséget, akkor itt hat év múlva olyan ország lesz, ahová mindenki haza akar jönni.

Szép kis halmazát rajzolja ki ez a három mondat következő éveinknek. Ami az első kettőt illeti, saját bőrünkön érezzük, hogy nem lesz ez másként, még ha beletörődni nem is akarunk. Ám az orbáni mondat ezek, s pláne az elmúlt huszonhárom év tükrében a legnagyobb jóindulattal is csak nehezen értelmezhető.

Vegyük sorra, miért. A rendszerváltás és a kezdeti eufória után hamarost odaveszett másfél millió munkahely, zuhant a GDP, nőtt az adósság. Tartós nagy örömre nemigen volt ok tehát, kivéve a keveseknek, akik jól jöttek ki a privatizációból. Aztán ripsz-ropsz, a fizetésképtelenség határán jött Bokros Lajos meg az ő csomagja, leértékelte a forintot, volt, hogy a pénzünk egy év alatt negyedével ért kevesebbet. Tovább csökkentek a reálbérek, az állami támogatások gyógyszerre, gyerekre, felemelték a nyugdíjkorhatárt. Azt mondták, ha túléljük, vehetünk Bécsben cukrászdát. Aztán kicsit később meg azt, mégsem.

Egy kis szusszanásos menetrendszerű kiköltekezés, aztán jött a második csődközeliség, meg Gyurcsány Ferenc új „nem fog fájni" egyensúlya áfaemeléssel, jövedékiadó-emeléssel, kamatadóval, gázáremeléssel, majd a Bajnai-éra járulékemeléssel, csökkenő fizetésekkel, nyugdíjakkal. Aztán beköszöntött a kétharmados fülkeforradalom, az Orbán–Matolcsy tandem Széll Kálmánnal: jött az „igazságos" adórendszer, az újabb jövedékiadó- és áfaemelés, a baleseti adó, a fizetős felsőoktatás a hallgatói szerződéssel, az eltörölt adójóváírás, az elvett magán-nyugdíjpénztári 3000 milliárd, a pénzügyi tranzakciós adó, a telefonadó, a biztosítási adó, ki tudja, mi még. És még ez sem elég, pedig egyes számítások szerint GDP-arányosan a Bokros-csomag közel dupláját kapjuk a nyakunkba az Orbán-kormánytól röpke két év alatt. (Még szerencse, hogy ez nem megszorítás, s hogy nem mi fizetjük.)

Hát ennyi dióhéjban. A rendszerváltáskor az életnek éppen nekifutó generáció még hitt abban, hogy épülhet itt egy normális ország, amiben ha valaki tanul, dolgozik, törekszik, akkor jut valamire. Ehhez képest a lakosság kétharmada ma nem tud elmenni egy hétre nyaralni, hárommillióan nem esznek elég húst, a magyarok közel háromnegyedének megoldhatatlan gond egy 50 ezer forintos, váratlan kiadás, közel másfél millióan élnek a szegénységi küszöb (havi nettó 62 ezer forint) alatt, húszéves csúcson a migrációs potenciál.

Nem nagyon tudok olyan indokot, ami hazavonzana vagy visszatartana bárkit is, aki megteheti, hogy mehet. Hacsak nem a kalandvágy, amiért a korábbi reménykedők itthon maradtak. Csakhogy nem hat, hanem majdnem négyszer hat év telt el az elitváltás óta jószerével ugyanazokkal a szereplőkkel, s végignézte ezt egy felnövő új, türelmetlen generáció. A meddő reménykedés meg a kalandkeresés kora velük lejárt, s tetteik ebből következnek.

Minden más csak illúzió.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kajakszerb

Tovább olvasom