Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Hol vagy Bruce? Öttevénynek és Kunszigetnek űrbéli sztrádára van szüksége!

Ha az öttevényiek és a kunszigetiek előállnának azzal az ötlettel, hogy készüljön a két falu között olyan futurisztikus sztráda, mint Az ötödik elem című filmben, rögtön más tárgyalási helyzetbe kerülnének.

Mint arról portálunk beszámolt múlt héten, öttevényi és kunszigeti lakosok a Facebookon kezdeményezték, hogy végre kerékpárút épüljön a két település között.

Ha majd 2012 is elszalad és 2013 kopogtat az ajtónkon, s hagyományosan összefoglaljuk az esztendőt a kisalfold.hu-n, akkor ez az ügy biztosan megérdemel - legyen akármi is a vége - pár méltató sort.

Elsősorban azért, mert olyan civil kezdeményezésről van szó, mely alulról építkezik, két, hosszú ideje óta "fasírtban" lévő falu lakói teszik félre ellenszenvüket, s lobbiznak a legnépszerűbb közösségi portálon új kerékpárút és - kimondva-kimondatlanul - gödrök nélküli út érdekében.

Az utóbbi közel egy évtized során meglehetősen sok kritikán aluli úton volt "szerencsénk" zötykölödni fotós kollégáimmal.

Hosszú listát tudnánk írni a kátyúkkal teli megyei útszakaszokról, de az Öttevény és Kunsziget közötti legfeljebb három kilométeres sűrűn lyukacsos aszfaltnak úgy is biztos helye van a top tízben, hogy tavaly valamelyest foltozták a szóban forgó szakasz harmadát.

Értjük mi, hogy nem a kontinens nyugati részén élünk, ahol az utak aszfaltozása valamiért mindig jobban és hatékonyabban történik, mint mifelénk.

Akik azonban az útfelújítási pénzekről döntenek, igazán elgondolkodhatnának azon, hogy Kunszigeten két nagyobb üzemben összesen több mint ezren dolgoznak három műszakban - s ezek az emberek nap mint nap balesetveszélyes úton ingáznak autóval vagy két keréken az otthonuk és a munkahelyük között.

Az igazán abszurd mégis az, hogy Magyarországon képesek voltak az illetékes elvtársak megépíttetni azt a kőröshegyi völgyhidat, mely a somogyi dombságon emelkedett az égbe, s lett Magyarország legnagyobb feszített vasbeton hídja.

"Apró szépséghiba", hogy később az Állami Számvevőszék az éves jelentésében feleslegesnek nevezte a többmilliárdos projektet.

Egyelőre itt még nem tartunk a készülő M6-os esetében, de tény, hogy a Szekszárdtól Pécsig épülő autópályát vastagon tarkítják alagutak és völgyhidak.

A Heti válasz számításai a kidobott pénz itt ötvenmilliárd forint, s ezért cserébe még lassabb is lesz az autópálya.

Friss hír, hogy a csornai elkerülőnek pusztán a tervei 324 millióba fognak kerülni, s azt is a fülünkre kötötték, hogy a rábaközi kisváros körül 18 műtárgyra lesz szükség.

Hátha nem értették jól Olvasóink, megismételjük: Csorna körül vízfolyások, földút-átvezetések, országos közutak és vasútvonalak felett 18 műtárgy nélkülözhetetlen már most, évekkel az első kapavágás előtt.

Azt hiszem, az öttevényiek és a kunszigetiek abban hibáznak, hogy túlságosan szerények, s a kívánságuk is profán: tisztességes, kátyúmentes úton szeretnének közlekedni.

Ha viszont előállnának azzal az ötlettel, hogy készüljön Öttevény és Kunsziget között olyan futurisztikus sztráda, mint Az ötödik elem című filmben, rögtön más tárgyalási helyzetbe kerülnének.

Sőt, külön 280 millió forintos tanulmányban szólaltassák meg az épp Budapesten forgató Bruce Willist is a jövő sztrádáin szerzett élményeiről.

Mert ebben az esetben gond egy szál sem lenne.


Futurisztikus sztrádák Az ötödik elemben: ilyen kell nekünk is!
Futurisztikus sztrádák Az ötödik elemben: ilyen kell nekünk is!

Olvasóink írták

  • 7. aghla 2012. május 23. 22:52
    „Öttevény-Kunsziget között 1,4 km a távolság.
    Az utadat.hu szerint ezen a szakaszon 1000-2000 egységjármű/nap a forgalom nagysága. Ilyen helyen a nemzetközi és a magyar szabványok nem tartják szükségesnek külön kerékpárút építését.
    Jelenleg-valószínűleg a kátyúk miatt-40km/h korlátozás van érvényben. A burkolat javítása és 50-60-as korlátozás fenntartása fenntartása a kerékpárosok számára biztonságot, az autóknak 25 másodperces időveszteséget jelent.”
  • 6. medwe 2012. május 23. 14:04
    „Kunsziget zsákfalu? Érdekes, mert Kunszigetről a bolgányi (kisvasút) híd felé a dunaszentpáli útra jutunk, s már ott is a szigetközi út. Lyukas zsák.”
  • 5. ombi 2012. május 23. 13:01
    „Mankapunka: megnézném, hogy tekersz a szigetközi talajon hóolvadás táján. Vagy a környék lakói által kialakított földutat inkább a gépjárműveknek kelljen használni, a biciklik ki tudják kerülgetni a meglevő aszfaltos úton tátongó lyukakat.”
  • 4. Mankapunka 2012. május 23. 11:53
    „Környéken lakók miért nem csinálnak egy jó földutat,amin simán lehet tekerni.

    Sportbringások meg nem járnak be zsákfalvakba.”
  • 3. borsmenta 2012. május 23. 11:06
    „Ebben a cikkben van pár kifejezés (némelyik idézőjelben), amit senki nem ír le, aki magát újságírónak gondolja.

    A leírtak max. olvasói levélben elfogadhatók. Újságírótól szégyen.”
  • 2. enéh 2012. május 23. 09:04
    „Az a szomorú, hogy még erre a 3 km-es szakaszra sem futja a pénzből, aztán mennyi rossz út van még. Vagy ez nem akkora volumenű munka, amiből sokat lehet lopni? Inkább ez lehet a magyarázat. Hiába volt kormányváltás, nem csökkent a kilométerenkénti ár. Elvégre a jó szokásokon nem kell változtatni.”
  • 1. zoltee 2012. május 23. 02:40
    „Ez mikori cikk?:O Nem hinném, hogy mai, vagy irtózatosan tájékozatlan a szerző.

    Épülő M6-ost "fogják majd tarkítani" alagutak? Azok már most ott vannak, az említett szakasz pedig évek óta kész és járható.

    Az "illetékes elvtársazáshoz" pedig olyan beszűkült tudatállapot kell, ami csak egy igazi, Fidesz-csecsen lógó tájékozatlan elmének adathat meg...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világszínvonal

Tovább olvasom