Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Jégeső, viharos szél jön: elsőfokú risztás több megyében

A várható heves zivatarok miatt több megyében ismét első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.

Kedd estig még bárhol lehetnek heves zivatarok, nagyobb jégdarabokkal, viharos széllel és felhőszakadással, de szerdától erős felmelegedés kezdődik, a hétvégén igazi kánikula várható - közölte Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn.

A meteorológiai szolgálat honlapja szerint Győr-Moson-Sopron megye kivételével az ország szinte teljes területére kiadták, a másod-, illetve elsőfokú riasztást. E szerint már 1-3 órán belül számítani lehet heves zivatarokra, amelyek kíséretében 80-90 kilométeres erősségű széllökésekre, nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani, és 2 centiméternél nagyobb átmérőjű jégdarabok is hullhatnak.

A keddre vonatkozó figyelmeztető előrejelzés szerint tizenkét megyére másodfokú, a többi területre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A másodfokú figyelmeztetést Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyére adták ki.

Csonka Tamás hozzátette: a június általában a legcsapadékosabb hónap, így nem szokatlan a záporos, zivataros csapadékos idő. Szerdától viszont erős felmelegedésre lehet számítani. A hétvégétől először az ország déli területein, majd vasárnap többfelé, hétfőn pedig már az ország legnagyobb részén 30 Celsius-fok feletti maximumhőmérsékletek várhatók. Az év eddigi legmelegebb időszaka következik - mondta a meteorológus.

Korábban írtuk:

A várható heves zivatarok miatt több megyében ismét első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyében másod-, míg Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében, továbbá több nógrádi kistérségben elsőfokú riasztás lépett életbe, ezeken a területeken egy-három órán belül heves zivatarok kialakulására lehet számítani.

Az egész napra vonatkozó tájékoztatás szerint Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével - nyolc megyében másod-, kilenc megyében pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a szolgálat. Narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya és Somogy megyében. Ezeken a területeken a heves zivatarok során viharos, az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökésekre, jégesőre, felhőszakadásra is számítani lehet.

A meteorológiai szolgálat a honlapján azt írta: hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21-26 Celsius fok között, északnyugaton 20 fok alatt, délkeleten 26 fok felett valószínű. Késő estére 16-23 fok közé hűl le a levegő.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: vasárnap az időjárással összefüggésben országszerte 35 eseményhez kellett kivonulniuk. Leginkább kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz, illetve épületekben keletkezett károkhoz riasztották őket. Személyi sérülés egyik esetnél sem történt.

A katasztrófavédelem továbbra is figyelemmel kíséri a meteorológiai riasztásokat, s amennyiben valahol szükségessé válik, megerősítik a szolgálatot - tette hozzá a szóvivő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eső, zivatarok, riasztás - Csak 20 fok lesz

A várható heves zivatarok miatt több megyében ismét első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az… Tovább olvasom