A Szintézis igazodik a körülményekhez

2006.09.11. 14:19
Értékelem a cikket!
Betűméretet növelem Betűméretet csökkentem Cikket küldöm e-mailben Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A tavalyi megmérettetésen a Szintézis Informatikai Rt. kapta az év vállalkozásának járó Presztízs-díjat.

Hírlevél feliratkozás

Értesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.



Az ügyfélszolgálat 2 műszakban fogadja az észrevételeket.
A cég pillanatnyi helyzetéről, terveikről és a piaci kilátásokról kértünk tájékoztatást Szabó István vezérigazgatótól.

Szabó István elmondta, egyetért a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) minapi helyzetértékelésével, miszerint a hazai vállalkozások számára a következő egy-két évben nem lehet más a reális cél, mint a túlélés. A magyar piac leállt, a beruházásokat először állami szinten, majd ennek következtében a magánszférában is visszafogták, a termelő cégek költségei ugyanakkor nőttek, elsősorban a közterhek és az energiaárak emelkedése miatt. Előbb-utóbb a kis- és középvállalkozások, valamint a lakossági ügyfelek is megérzik mindezt. A helyzet tehát nem rózsás.

Nyitnak a lakosság felé
A Szintézis rt. még a szerencsés cégek közé sorolhatja magát. Ez a szerencse persze előrelátó döntéseknek, a több lábon állásnak köszönhető. Egyrészt a mostani szűkülő piacnak is vannak olyan szegmensei, ahol nincs visszaesés, és ahol a Szintézis jelen van. Ilyen az áruházi pénztári rendszerek területe. Hiszen ha az emberek fogyasztása csökken is, vásárolni mindig fognak, az áruházi pénztárak tovább működnek, így azok piaca sem állhat le. A fejlődés persze itt is megtorpant, a bővülés lehetősége nem látszik most.
Hogy mit tehet ilyenkor egy jól működő cég? Egyrészt erősít a még működő piacokon, másrészt új irányokat keres.
A Szintézis ezért nyit például a lakosság felé. Hamarosan új oktatóközpontot nyitnak Győrben a Kazinczy utcában, ahol ráerősítenek a lakossági oktatásra: számítógép-kezelői, internetfelhasználói tanfolyamokat indítanak, és szerveznek államilag is támogatott kurzusokat mozgáskorlátozottak számítástechnikai képzésére is. Az oktatóközpont mellett internetkávézó és egy kis bolt is működni fog.

Pezseg a szlovák és a román piac

Emellett a Budaörsi Ipari Parkban ingatlant vásároltak, a jövő év elején megkezdik logisztikai központjuk építését. Innen fogják ellátni áruval a magyar és a környező országokban működő cégeiket. Itt a környező országokon van most a hangsúly a már említett hazai gondok miatt. Mert a szlovák piac valóban dübörög, és Románia is nagyon beindult. Hogy mennyire, azt jól példázza a tény, hogy a Szintézis rt. az eddigi két, bukaresti és nagyváradi kirendeltsége mellett öt nagyvárosban nyitott újabbakat az idén. Erre a lépéssorozatra már csak azért is szükség volt, mert még ebben az esztendőben nyolc olyan áruház nyílik, ahol 50 pénztárgépes rendszerük működik majd. „Romániában most van olyan fellendülés ezen a területen, mint Magyarországon volt öt-hat évvel ezelőtt" – jegyzi meg a vezérigazgató.

Tiszta profilú igazgatóságok

A Szintézisnél az idén szervezeti és szervezési változások is voltak. Új vállalatirányítási rendszert vezettek be, amely egyre pontosabban működik. A rendszer a cég működését teljes körűen és percre pontosan nyomon követi. Bármelyik pillanatban megtudható minden fontos adat, még az is, hogy éppen hol áll a társaság nyeresége. Ez a változás is hozzájárult az átláthatóság növeléséhez, a cég racionálisabb működéséhez.

Ezzel párhuzamosan a vállalat szervezetét is átalakították. A cégeiknél korábban kialakult átfedéseket megszüntették s profiltisztítást hajtottak végre. Három igazgatóság állt fel, különálló szervezetként működik a kereskedelem, a fejlesztés és a szolgáltatás. Ez utóbbin belül ügyfélszolgálati irodát nyitottak idén áprilisban. Reggel 6 órától este 10-ig ott fogadják szakembereik az ügyfelektől érkező hibajelentéseket, észrevételeket. A kiépített rendszernek köszönhetően interneten keresztül rákapcsolódnak a partner hálózatára, eljutva egészen a problémás munkahelyig, és felderítik a hiba okát. Amit lehet, meg is oldanak, ugyancsak a hálón keresztül. A leggyakoribb egyébként a kezelői hiányosság. Ezután csupán az így feltárt hardverproblémát kell helyszíni kiszállással orvosolniuk, ezzel jelentős megtakarítást érnek el. „Nagy munka volt az  ügyfélszolgálat feltételeinek megteremtése is, de úgy tűnik, megérte. Az ügyfelek körében is nagyon sikeres" – sommáz Szabó István.

Büszkék a Presztízs-díjra

S hogy profitált-e a Presztízs-díjból a Szintézis rt.? A kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta: ha lehet, még büszkébb rá most, mint a díj átvételekor. Azt tapasztalta ugyanis, hogy annak van rangja, van valódi presztízse. Bármerre járt, túl a megyehatáron is, üzleti partnerei sorra gratuláltak a díj elnyeréséhez, azaz ismerik és elismerik azt.
„Ebben nyilván szerepet játszik, hogy az eddigi nyertesek a Presztízs-díjuk után évről évre bizonyítják, nem érdemtelenül kerültek ebbe az elit társaságba. Erre törekszünk mi is, nem adhatjuk alább" – jelentette ki Szabó István vezérigazgató.

hirdetés

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...