GYAC-ügy

2023.06.01. 18:34

Radnóti Ákos: „A győri sportsikerekért dolgozunk, ez a mi célunk”

Mint arról beszámoltunk, kedden este Borkai Zsoltot választották meg a Győri Atlétikai Club elnökének. Bár több helyen is úgy jelent meg, hogy az egykori polgármester Radnóti Ákost, Győr sportért is felelős alpolgármesterét győzte le, ez nem igaz, hiszen nem is volt jelölve.

kisalfold.hu

Radnóti Ákos az Audi-ETO elnökségi tagja maradt.

„Több sajtóorgánumban is tévesen jelent meg az, hogy ellenjelöltje voltam Borkai Zsoltnak, az meg pláne nem igaz, hogy kevesebb szavazatot kaptam, hiszen nem is voltam jelölve. Eleve nem kizárólag személyi kérdésekről volt szó, hanem előtte többek között az éves beszámolók, jelentések, elnökségi beszámolók elfogadásáról. A küldöttgyűlés kezdete után hamar, a másik két elnökségi taggal, Szeles Szabolccsal és Kovács Jánossal együtt távoztunk a közgyűlésről. Mivel a klub jelenlévő jogászának állaspontja szerint jogilag vitatható helyzet alakult már ki az ülés legelején, nem kívántunk ehhez asszisztálni, ebben részt venni, így semmilyen további napirendnél már ott sem voltunk, nemhogy a személyi kérdéseknél, ami az utolsó napirendi pontok között volt. Másnap egyébként lemondtam az elnökségi tagságról is” – kezdte Radnóti Ákos, aki hozzátette: alpolgármesterként és elnökségi tagként is mindent megtett azért, hogy a klub magasabb besorolásba jusson, még több állami támogatást kapjon.

„Sokat lobbiztunk ezért dr. Dézsi Csaba András polgármesterrel, Papp Oszkár leköszönő elnökkel és az elnökségi tagokkal. De mindezt a klub sportolói, szakvezetői, tagjai nélkül nem lehetett volna elérni, ezért minden elismerést megilleti őket. A klub idén jelentős, 185 milliós állami támogatáshoz jutott, de úgy néz ki, hogy a jórészt állami és önkormányzati támogatásból működő klub felelős szakosztályvezetői és küldöttei jobbnak látták azt, hogy most egy hirtelen felbukkanó más szerepvállalónak adjanak lehetőséget a bizonyításra. Noha több ember is komoly pálfordulást mutatott be a korábbi vezetés irányába, illetve a közgyűlés elején, amikor ott voltam, sajnos voltak méltatlan jelenetek is, de a sportért is felelős alpolgármesterként azon leszek, hogy mint minden győri sportegyesületet, így a Győri Atlétikai Clubot is a vállaltaknak megfelelően támogassam. Korrekt kapcsolatot szeretnénk kialakítani az új vezetéssel – bízom benne, ezt ők is így gondolják –, amely remélhetőleg ugyanilyen színvonalon tartja majd fent a tizenhárom szakosztályban majdnem ezer gyereket foglalkoztató egyesületet. Abban is bízunk, hogy most, hogy már rendelkezésre állnak ezek a források, az új vezetés tud majd bővíteni a szakosztályok edzési és fejlődési lehetőségein, hiszen ehhez megteremtettük nemrég mindent, most jönne a megvalósítása” – fogalmazott az alpolgármester, aki hazánk és a világ legsikeresebb női kézilabdacsapatában, az Audi-ETO-ban – ahol elnökségi tagként az ottani küldöttek elismerése mellett végzi munkáját – folytatja hasonló tevékenységét, hiszen ott a professzionalizmust testközelből tapasztalja, és továbbra is segíti ennek további előremenetelét, és sportot is felügyelő alpolgármesterként továbbra is szívügye Győr sportja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában