40 év után akasztotta szögre a futballcipőjét a győrsövényházi focista - fotók, videó

Több mint negyven év aktív játék után akasztotta – szó szerint is – szögre a futballcipőjét egy megyei amatőr labdarúgásban közismert játékos.

A nemsokára 55 éves Horváth Vilmos 1982-től 2023-ig mintegy 1000 mérkőzésen 500 gólt szerzett. A mérlege Győrsövényházon 14 év, 270 mérkőzés, 140 gól. Ikrényben 11 év, 181 mérkőzés, 90 gól, de játszott Bezin hat és fél, Enesén három, a Rekard Juniorban kettő és fél, Markotabödögén kettő, Kónyban másfél, Lébényben pedig fél évet. Ötszörös bajnoknak, tízszeres érmesnek, Szabad Föld Kupa-döntősnek és kétszeres megyei III. osztályú gólkirálynak mondhatja magát.

Azt mondja, még mindig imád futballozni, de már nem esik mindig jól a futás, a lábai már nem nagyon bírják. Épp itt volt az ideje, hogy abbahagyja a versenyszerű labdarúgást, s átadja a helyét a fiataloknak, köztük a fiának, Máténak (aki jelenleg szintén a Győrsövényház játékosa),  s ha már egyszer befejezi, szeretné azt méltóképp megtenni.

Nos, Győrsövényházon valószínű nem csak azért emlegetik majd a Mosonudvar elleni múlt hétvégi megyei hármas bajnokit, mert a hazaiak 12–1-re lelépték ellenfelüket, hanem mert ez volt a házigazdák 11-esének utolsó hivatalos meccse is. 

Az ugyan nem volt titok, hogy "Vili" nagyon készült a búcsúzásra: plakát, sátor, pörkölt, s ahogy ilyenkor faluhelyen dukál, "pár" üveg pálinka, több rekesznyi sör várt a résztvevőkre, de a barátok, csapattársak is felkészültek a nem mindennapos eseményre.  Valahogy "úgy alakult", hogy a meccs játékvezetője, a búcsúzó labdarúgó – ma már futballbíró – gyerekkori pajtása lett, s annyit elárulhatunk, barátság ide vagy oda (vagy éppen emiatt), előkerült a zsebéből az a bizonyos piros lap.

Régi idők focija

De ne szaladjunk ennyire előre. A meccs előtt nem kicsi aggodalomra adott okot, hogy megjelenik-e egyáltalán a bajnokságban csont utolsó Mosonudvar, így nem csoda, hogy ellenfélnek még annyira nem örültek, amikor aztán begurult Győrsövényházra a vendégek kisbusza. Kicsivel kisebb gondot okozott, amikor a hálóőrnek jelölt hazai játékos kijelentette: nem számított arra, hogy védeni is kell, s ő bizony nem hozott kapusmezt.  De ez is megoldódott, jöhetett a taktika, mert hiába "csak" megye három,  a hazaiak öltözőjéből bizony a mágnestábla  sem hiányzott. A  játékosedző nem csupán felrajzolta, el is magyarázta, kinek mi lesz a feladata, így aztán – a Régi idők focija hangulatát idézve – Kuli, Gyugyu és még Potyi is tisztában lett vele, mivel is kell majd  összezavarni az ellenfelet. A tréner kitért arra is, hogy az ünnepelt majd csak a második játékrészben, csereként áll be. No, nem ő akarta ezt így, ez kimondottan Vilmos kérése volt. Az összekapaszkodós fogadkozás előtt – mert persze ezt sem hagyta ki a társaság – előkerültek a mobilok, de csupán azért, mert a fiúk – ki más – Vilmos kezdeményezésére ezeken szavazták meg, ki legyen közülük az idény legjobb játékosa.

"Rám nem ér" – jelentette ki a voksolás előtt Vilmos, akit a "ne aggódj, amúgy sem rád akartunk" – mondattal, gyorsan meg is nyugtattak a srácok.

Búcsú könnyek között 

A meccs, ahogy várható volt, sok izgalmat nem tartogatott. Az első találatig jól tartották magukat a vendégek, de aztán ahogy mostanában mondani szokták, egyre jobban "nyílt az olló". Vilmos az egyik kapu mögötti sátorból önkéntes labdaszedőként várta a bevetését. Többen meg is jegyezték: tuti, hogy így többször találkozik a labdával, mint, amikor játszik.

Aztán eljött  a nagy pillanat,  Vilmos a 60. percben csapatkapitányként jelentkezett játékra, s hivatalos meccsen utoljára lépett pályára. Hogy aztán véletlen vagy tudás, azt mindenki döntse el maga, ám az biztos, hogy az első labdaérintése után máris gólnak örülhetett a hazai publikum.  Több találat is esett még, de érdekesség a meccs utolsó perceiben is akadt: a már említett játékvezető, Mészáros Norbert ugyanis magához rendelte búcsúzó barátját, majd egy hatalmas piros lapot (rajta a "Game over  Vili!" felirattal) mutatott fel neki. Azt azonban a bíró és a többiek sem várták meg, hogy így menjen be az öltözőbe. Vili a két felsorakozó csapat játékosai között, velük lepacsizva, meghatódva, könnyek között hagyta el a játékteret. És hogy a "drámát" még kicsit tovább fokozzuk, az oldalvonalnál "véletlenül" ottfelejtett kalapáccsal a csukáját a kispad oldalára szögelte. Jelezve ezzel, hogy arra a cipőre már nem lesz szüksége. Igaz, a játékvezetőktől ajándékba kapott síp kapcsán, a játékosként elköszönő Vilmostól olyan érzésekkel búcsúzhattunk el, hogy  bíróként még biztosan találkozunk vele valamikor, valahol, valamelyik pályán. A foci ugyanis számára örök szerelem.