Lóerők

2023.03.08. 12:07

I. Győr Rally - Egyeztettek a szervezők a Városházán

Szeptember 8. és 10. között a kisalföldi megyeszékhelyen rendezik meg az első Győr Rally-t.

kisalfold.hu

A verseny majd péntek este kezdődik a rajtceremóniával, szombaton és vasárnap a párosok különböző gyorsasági szakaszokat teljesítenek, többek között a belvárosában is. Az esemény vasárnap a célceremóniával – a tervek szerint a befutó a városháza előtt lesz – és a díjátadó ünnepséggel zárul.

Szerdán a győri városházán tartották a verseny első körös egyeztetését. A megbeszélésen – mintegy harmincan – a városvezetés mellett a szervezők, a lebonyolításban érdekelt intézmények és az autósport szövetség képviselői vettek részt.

Végre visszatér az autósport Győrbe, és ez nem csak a hagyományok miatt fontos, hanem mert a település az autógyártás egyik központja Magyarországon. Jól fogadták a győriek az eseményt és mi is örömmel vettük az autósport visszatérését, igazán látványos verseny vár majd a nézőkre

– szögezte le kezdésként Dézsi Csaba András polgármester. 

„Több tízezer nézőt várunk, a mivel a belváros is érintett, az egyeztetésen dolgozzuk ki, pontosan milyen helyszínek jöhetnek szóba. A győrieknek már most megköszönöm a türelmét, hiszen pár órás lezárásokkal számolniuk kell, de azt gondolom a verseny kárpótolja majd őket” – tette hozzá Radnóti Ákos alpolgármester.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában