Programajánló

2023.10.14. 08:55

Orgonabemutató a hegyeshalmi evangélikus templomban

Dr. Székelyhidi László matematikus professzor, az evangélikus gyülekezet kántora bemutatja az evangélikus templom műemlék orgonáját egyházi- és könnyű zenén, valamint a műemlék hangszer történetén keresztül október 15-én (vasárnap) 17 órakor.

Bella Violetta

Farkas Ervin, a gyülekezetről elmondta: 1947-ig óriási német ajkú közösség élt itt, egészen a kitelepítésig. A több száz főt számláló gyülekezet hirtelen száz fő alá zuhant. Hozzátette: itt maradt az óriási templom, benne egy kis gyülekezettel, és ennek ellenére a maradék hívő lelkesen próbálja minden ingóságát és vagyonát fenntartani. Régi álmuk volt az orgonát megmutatni.

 

A templom alkalmas ilyen rendezvények befogadására, és többségében a faluban sem tudják milyen érték van itt. Addig nyaggatták Székelyhidi Lászlót, hogy elvállalta az orgona történetének elmesélését közérthetően, Nem csak evangélikus énekeket játszik, hanem ismert könnyűzenei dalok orgona átiratait is.

- László nagyon szereti a beat zenét, mi pedig támogattuk, mert így azok számára is nyitottá tudjuk tenni a programot, akik nem mozognak otthonosan egyházi közegben - mondta a Farkas Ervin.

Az község Októberi Zenei Hónap rendezvényéhez csatlakozik a gyülekezet az orgonabemutatóval. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában