A hét embere

2023.12.10. 16:05

A 7 embere: Dr. Sragner Angéla - A támogató közösség hazahúzta szívét Mosonmagyaróvárra

„Óriási lehetőségnek tartom, hogy már kezdő gyermekorvosként ilyen közegbe kerültem, ahol a legfrissebb nemzetközi szakmai irányelveknek megfelelő, korszerű ellátás alapjait sajátíthattam el egy olyan szemlélet mellett, ami kész meghallgatni a feleket, és partnerként kezeli nemcsak a kollégákat, de a családokat is” – vallja dr. Sragner Angéla csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, szoptatási szaktanácsadó, aki a K&H jövő gyógyítói díj közönségszavazásán jelölést kapott.

Mészely Réka

Gyermekorvosként nemcsak a betegségek gyógyítása, hanem a megelőzés és az egészségnevelés is kiemelt feladatunk – hangsúlyozta dr. Sragner Angéla gyermekgyógyász. Fotó: Kerekes István

– December végéig voksolhatunk a K&H jövő gyógyítói díj közönségszavazásán. A három szakorvos között találjuk az ön nevét is. Hogy fogadta ezt a jelölést? 
– Nagyon meglepett. Már az első körös jelölések is meglepőek voltak, csupán sejtéseim vannak arról – hiszen anonim módon történt –, hogy kik lehettek azok, csak annyit tudok, hogy többen is jelöltek. Majd a jelölés elfogadása után a második fordulóban egy saját pályázati anyagot kellett benyújtani, ami alapján szakmai zsűri választotta ki azt a három személyt, aki kategóriánként az utolsó fordulóba kerül. Így nagyon nagy megtiszteltetés szakmailag is, hogy kiválasztottak. 

– Az orvosláson belül is egy nagyon szép területet választott: a gyermekek gyógyítását. Egyértelmű volt a pályaválasztása során ez az irány? 
– Az orvosi hivatás mindig is egyértelmű volt számomra, már gimnazista korom óta tudatosan készültem rá. Az egyetemi évek alatt több terület felé is elindultam, de végül egyértelműen a gyermekgyógyászat került a szívemhez közel, és mindennap újra megbizonyosodom róla, hogy jól döntöttem. Biztos vagyok benne, hogy semmilyen másik területet nem szeretnék ennyire! 

– Kiváló osztályvezető, dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara vármegyei elnöke mellett dolgozhat. 
– Igazi csapatmunka ez, amiben minden résztvevő ugyanolyan fontos, és a középpontban mindig a gyermekek jólléte áll. Ehhez néha bohóc­orrot ragadunk, néha online tartjuk a kapcsolatot, néha hazánkban máshol nem alkalmazott eljárásokat honosítunk meg, vagy más formabontó módon oldjuk meg a különböző szituációkat. A lényeg mindig ugyanaz: a lehető legkorszerűbb és leginkább családbarát megoldásokat keressük. 

– Gyermekorvosként az anyatejes táplálás, a szoptatás népszerűsítését is „zászlajára” tűzte. Hogy állnak ezzel a kérdéssel ma az édesanyák? 
– Gyermekorvosi hivatásom mellett szoptatási szaktanácsadó is vagyok, és szívügyem az anyatejes táplálás és szoptatás segítése. Ez egy olyan biológiai norma, ami mind az anya, mind a gyermeke számára a lehető legtöbb egészségnyereséggel jár. Úgy vélem, hogy ehhez mindenkinek egyformán joga van. A legtöbb édesanya alapvetően szeretné szoptatni a gyermekét, ám amikor problémák adódnak, gyakran nem tudják, hogy mitévők legyenek, így akár meg is szakadhat a szoptatási folyamat, pedig sok esetben van megoldás. Éppen ezért munkatársaimmal évek óta különös hangsúlyt fektetünk a várandósok tájékoztatására a szülésfelkészítő előadásainkon. Emellett folyamatos szakmai képzésekkel és új eljárásokkal próbáljuk javítani a helyi szoptatástámogató ellátásunkat is. E téren sok eredményt értünk el az elmúlt években, hiszen újszülöttosztályunk elnyerte a „Családbarát osztály” címet a jó gyakorlatainknak köszönhetően. Ezenkívül a megyében egyedüliként szoptatási szakambulancia is működik a vezetésemmel, ahol kifejezetten szoptatással kapcsolatos problémákkal fordulhatnak hozzánk az édesanyák. A mai rohanó világban fontos, hogy a közösségi médiában is részt vegyünk, ezért online közösséget is létrehoztunk, ahol önkéntes segítőkkel együtt a környéken élő szoptató anyák oszthatják meg tapasztalataikat, kérhetnek segítséget. Idén először rendeztük meg kórházunk szervezésében a szoptatás világhetén tartott programsorozatunkat, melyet a jövőben is folytatni szeretnénk. 

Dr. Sragner Angéla - Fotó: Kerekes István

– A Karolina Gyermekrendelés Facebook-oldalon a gyermekes családok tájékoztatását is fontosnak tartják az éppen aktuális betegségekről. 
– Ahhoz, hogy minél szélesebb körben tudjuk tájékoztatni a családokat a betegségek megelőzéséről, a tünetek felismeréséről, esetleges kezeléséről, a közösségi médiában évek óta jelen vagyunk. Itt folyamatosan tartjuk a kapcsolatot több mint 4500 környéken élő családdal, akik a tájékoztató anyagaink alapján korszerű ismereteket kaphatnak a gyermekeik ellátásáról, illetve kapcsolatba is léphetnek velünk az online térben. Főként a karantén idején vált világossá, hogy nagyon nagy igény van manapság az ilyen csatornák használatára is. 

– Szigetközi születésűként, az orvosi egyetem után nem vágyott el máshová, akár nagyobb kórházba, hanem hazajött. Mi tartotta itthon? 
– Az egyetem után több nagy gyermekkórház is szóba jött, de a helyi kötődés és az itteni szemlélet abszolút meggyőzött, hogy ide kell jönnöm. A szakképzésem évei alatt számos nagy gyermekgyógyító intézményben, klinikán dolgoztam, de sehol nem éreztem azt, amit ebben a csapatban. Itt egy olyan támogató, családias gyermekellátó közösség van, ahol mindenki számíthat a másikra, még a legnehezebb időkben is. 

Névjegy - Dr. Sragner Angéla csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos, szoptatási szaktanácsadó. A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett és a Semmelweis Egyetemen szerzett diplomát. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában