Jegyzet

2023.05.13. 17:01

Közös borélmény

"Így a közösségi borfajtáknak is legtöbb esetben csak a neve ugyanaz, a dűlőktől a feldolgozáson át a házasításnál használt fajták és azok arányáig sok minden befolyásolja a végeredményt, így ahogy nem található két egyforma Egri Csillag, úgy PH-Érték sem."

Varga Ottó

Fotó: Csapó Balázs

Egri Csillag, BalatonBor, RedY, Bálvány, Fuxli, MyMátra, és még sorolhatnánk az egyre szaporodó közösségi bormárkákat, amelyek lényege, hogy az adott borvidék legszebb arcát és persze ízvilágát bemutatva kedvet csináljon a borvidék többi tételéhez is. Ilyen Pannonhalmán a PH-Érték, amely tökéletesen megfelel az említett kritériumnak és amelynek immár a hatodik évjárata mutatkozott be, bízunk benne, hogy ugyanakkora sikerrel mint az előzőek. 

A közösségi bor persze csak akkor hozhatja meg a várt sikert, ha sikerül egy mindenki számára elfogadható - és  a borvidék adottságainak is megfelelő - szabályrendszert alkotni.  Ám hiába a szabályok, a borászatban is erősen jelen van az emberi tényező. Hiszen a bor lényege többek közt éppen az, hogy a borász tudását, elhivatottságát, ízlését és filozófiáját is megjelenítse. Így a közösségi borfajtáknak is legtöbb esetben csak a neve ugyanaz, a dűlőktől a feldolgozáson át a házasításnál használt fajták és azok arányáig sok minden befolyásolja a végeredményt,  így ahogy nem található két egyforma Egri Csillag, úgy PH-Érték sem. Szerencsére. Mert így ha valaki mind a hat PH-Értéket készítő pannonhalmi borász tételét megkóstolja, úgy kaphat egy igazi keresztmetszetet a borvidékről, hogy közben a borászokról is sok mindent megtudhat.

És személy szerint örülök ezeknek a kezdeményezéseknek, és ha olyan vidéken járok, ahol létezik közösségi bormárka, ki nem hagynám. Hát még, ha ott élek, ahol készül! Javaslom mindenkinek, a saját pH-értékünk mellett megyei kötődésünk is javulhat általuk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában